2p
A szenátus összes tagját meghívta a Fehér Házba Trump, hogy a konfliktusról tárgyaljanak.

Az amerikai kormányzat Észak-Koreával szemben a szankciók szigorítására és erőteljesebb diplomáciai erőfeszítésekre készül - jelentette be Donald Trump elnök, amikor szerdán fogadta a Fehér Házban a szenátus mind a száz tagját. A maga nemében egyedülálló, az amerikai sajtóban különlegesnek minősített találkozón a republikánus és a demokrata párti szenátorok tájékoztatást kaptak az Észak-Koreával kapcsolatos fejleményekről és az amerikai kormányzati tervekről.

Békés úton rendeznék?

A törvényhozókat először Rex Tillerson külügyminiszter, James Mattis védelmi miniszter, valamint katonai és hírszerzési vezetők tájékoztatták, majd fogadta őket Trump elnök. A találkozó után Rex Tillerson, James Mattis és Dan Coats, az Országos Hírszerzési Igazgatóság vezetője közös közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "az Egyesült Államok célja a Koreai-félszigeten a stabilitás és az atomfegyverektől mentes övezet megteremtése békés úton". A közleményben hangsúlyozták, hogy Washington e célok elérése érdekében nyitott a tárgyalásokra, habár készen áll saját és szövetségesei biztonságának megvédésére is.

A három vezető politikus a közleményben aláhúzta: Trump elnök célja, hogy az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt "további, szigorodó gazdasági szankciókkal és diplomáciai lépésekkel gyakoroljon nyomást Észak-Koreára annak érdekében, hogy felszámolja nukleáris-, és ballisztikusrakéta-programját".

Azért készülnek a legrosszabbra

Közben szerdán délután a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán Harry Harris admirális, az Egyesült Államok Csendes-óceáni Főparancsnokságának vezetője védelmébe vette a teljes THAAD rakétavédelmi rendszer szerdán megkezdett dél-koreai telepítését.

Az admirális szerint a rakétavédelmi rendszerrel "észhez téríteni és nem térdre kényszeríteni" szeretnék az észak-koreai vezetőket. Harris kifejtette azt is: nem osztja a törvényhozók bizakodását, hogy Észak-Korea nem támadja meg Dél-Koreát, Japánt vagy az Egyesült Államokat. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért szükség lenne az amerikai rakétavédelmi rendszer megerősítésére is, elsősorban Hawaii szigetén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG