3p
A németek és a franciák is elmondták a véleményüket az Európai Bizottság új befektetésösztönző tervéről.

Mit tartalmaz a Juncker-csomag?

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament szerda délelőtti strasbourgi ülésén ismertette az általa vezetett, november elsején hivatalba lépett uniós javaslattevő-végrehajtó testület ötéves munkaprogramjának egyik legfontosabb pilléreként emlegetett befektetésösztönző csomagtervet. A 315 milliárd euró megmozgatására a tervek szerint az elkövetkező három évben kellene sort keríteni. A tervről bővebben itt olvashat >>>

Angela Merkel a 2015-ös német költségvetés vitájához fűzött hozzászólásában kiemelte, hogy elindult az euróövezeti államadósság-válság enyhülése. Ezt mutatja egyebek között, hogy az övezet tagországainak együttes hiánya tavaly 2,9 százalék volt, 2008 óta először maradt a 3 százalékos maastrichti határérték alatt, az ír gazdaság pedig az idén valamennyi euróövezeti állam gazdaságát felülmúló mértékben, 4,6 százalékkal bővül.

A Jean-Claude Juncker által bemutatott, 315 milliárd euró mozgósítását előirányzó brüsszeli befektetésösztönző tervről elmondta, hogy Németország alapvetően kiáll a javaslat mellett, ugyanakkor szorgalmazza, hogy az EU gazdaságának jövőbeni sikerességét megalapozó fejlesztéseket támogassanak az új program keretében.

Beleszólnának a tagállamok költségvetésébe

A kancellár - utalva a pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble elképzelésére, miszerint fel kell hatalmazni az Európai Bizottságot az uniós szabályokat megsértő nemzeti költségvetések megvétózására - hangsúlyozta: Németország támogatja, hogy a brüsszeli bizottság "szigorúan vizsgálja meg a tagállamok költségvetési terveit", mert a stabilitási és növekedési paktum betartása elsőrendű fontosságú a piaci bizalom erősítése szempontjából.

Különösen "a digitalizációban rejlő esélyeket kell megragadni" - emelte ki a német kancellár. Hozzátette: az EU-t vonzóbbá kell tenni a magánbefektetők számára, amihez a szerkezeti reformok következetes végrehajtására és a bürokrácia csökkenésére van szükség.

Angela Merkel hangsúlyozta, hogy a lehető leggyorsabban tető alá kell hozni az Egyesült Államokkal kötendő átfogó gazdasági és szabadkereskedelmi megállapodást, az úgynevezett Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerséget (TTIP), mert az a veszély fenyeget, hogy az EU lemarad a globális versenyben.

A franciáknak is tetszik

"Franciaország kedvezően fogadja Jean-Claude Juncker javaslatát még akkor is ha szerintünk, az Európai Stratégiai Befektetési Alap, amiről szó van, javaslatain még lehetne javítani annak érdekében, hogy a befektetés és a növekedés európai prioritássá váljon" - mondta Stéphane Le Foll. A francia kormányszóvivő kiemelte: "a megjelölt célok egybevágnak azokkal, amelyeket Franciaország mindig is képviselt: a nagy digitális változásokkal, a közlekedés kérdésével, a kutatás, az innováció és a fejlesztés kérdéskörével, valamint az energetikai és oktatásügyi témákkal".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG