4p
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Monetáris Tanács közleményéből annyi kiolvasható, hogy az MNB valamire készül, de nem tudni, hogy pontosan mire.

 

A házak szerint szóba jöhet a kilátásba helyezett nem konvencionális intézkedések mellett a jelenlegi monetáris eszköztár módosítása, vagy akár teljesen új módszerek is. A citybeli előrejelzések között továbbra is szerepel az újabb MNB-kamatcsökkentések lehetősége.

 

William Jackson, a Capital Economics vezető közgazdásza az 1,35 százalékos alapkamatot változatlanul hagyó döntést és a monetáris testület közleményét értékelve közölte: jelenleg arra lát meglehetős esélyt, hogy a monetáris tanács a két lehetőség - vagyis a jelenlegi monetáris eszköztár módosítása és az új módszerek alkalmazása - közül valamelyiket, vagy a kettő elegyét mindenképpen alkalmazni fogja. A Capital Economics megítélése szerint ugyanis az MNB lefelé módosított növekedési és inflációs előrejelzései még mindig túl erősek.

 

 

A ház jövőre 1,5 százalékos egész évi átlagos inflációt és valamivel 2,5 százalék alatti növekedést vár a magyar gazdaságban. Az MNB új előrejelzésében 1,7 százalékos átlagos infláció és 2,5 százalékos GDP-bővülés szerepel 2016-ra.

Jackson szerint a Capital Economics elemzőstábja kissé meglepődött azon, hogy az MNB milyen csekély mértékben módosította lefelé előrejelzéseit, különös tekintettel arra, hogy a monetáris tanácsi közlemény maga is meglehetősen borongós nyelvezetet használ az inflációs cél elérésével és a növekedési kilátásokkal kapcsolatban.

Mindezek alapján a ház azzal számol, hogy ha várakozásának megfelelően az inflációs és a növekedési számok elmaradnak az MNB most lefelé módosított prognózisaitól is, akkor a monetáris tanács akcióba lép. A Capital Economics várakozása ugyanakkor az, hogy a jelenlegi 1,35 százalékos MNB-alapkamat még 2017 jelentős részében is érvényben marad.

Igazából csak az eszközök kérdésesek

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza, Pasquale Diana szintén azt a véleményét emelte ki a kamatdöntő ülésről és annak közleményéről adott kedd esti értékelésében, hogy az MNB új inflációs előrejelzésére is lefelé mutató kockázatok hatnak.

A Morgan Stanley saját prognózisa - elsősorban a várakozástól elmaradó novemberi magyarországi infláció és az olajárak újabb esése nyomán - 2016-ra mindössze 1,4 százalékos átlagos magyar inflációt valószínűsít.

Pasquale Diana szerint is bizonytalan egyelőre, hogy az MNB által vizsgált potenciálisan alkalmazható eszközök mit jelenthetnek. A közgazdász szerint ugyanakkor a közleményben szereplő utalás a hosszú távú hozamokra erőteljesen arra vall, hogy az MNB a hozamgörbe laposabbá válását szeretné elérni, egyebek mellett tovább csökkentve például azt a likviditástömeget, amelyet a bankok a kéthetes jegybanki betéti eszközben tárolhatnak, vagy ismét módosítva a likviditásfedezeti követelményt (LCR).

A Morgan Stanley vezető elemzője szerint a monetáris tanács keddi közleményében szereplő egyértelmű elkötelezettség a jelenlegi alapkamat hosszas szinten tartása mellett kockázatot jelent a cég azon jelenleg érvényes előrejelzésére, amely szerint az MNB 2016 második negyedévében 1,00 százalékra csökkenti alapkamatát. A ház főközgazdásza szerint azonban a valós kérdés már nem is az alapkamat, hanem az, hogy az MNB milyen eszközöket vet be a hozamok csökkentésére, és - ideális esetben - a hitelellátás ezzel egyidejű bővítésére.

2017-ig nem nyúlnak az alapkamathoz?

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza, Nicolaie Alexandru-Chidesciuc kedd esti értékelésében közölte, hogy a ház továbbra is az MNB kamatcsökkentési ciklusának újrakezdésével számol márciustól, és azt várja, hogy a magyar jegybanki alapkamat 1,00 százalékra, vagy még alacsonyabbra csökken, utána pedig 2017 végéig ezen a szinten marad.

A JP Morgan elemzője is a vártnál kisebbnek tartja az MNB előrejelzéseinek módosítását. Közölte: a ház jövőre mindössze 1,3 százalékos átlagos inflációt vár Magyarországon. Ennek alapján jelentős tere van annak, hogy az MNB-t lefelé mutató inflációs meglepetések érjék, ahogy "2015-ben folyamatosan érték is ilyen meglepetések" - fogalmazott a JP Morgan közgazdásza.

Nicolaie Alexandru-Chidesciuc szerint ez valószínűleg okot ad az MNB-nek a monetáris kondíciók további enyhítésére, egyéb eszközök mellett az alapkamat csökkentésével is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG