4p
Robert Fico kormánypártja az Irány - Szociáldemokrácia győzött, de elvesztette parlamenti többségét a szombaton tartott szlovákiai választásokon a szavazatok bő 90 százalékának összeszámolása alapján. Még az sem biztos, képesek lesznek koalíciós kormányt alakítani. A magyar pártok is gyengén szerepeltek.
Egy férfi leadja szavazatát a szlovákiai parlamenti választáson a felvidéki Óbáston 2016. március 5-én. Megközelítőleg 4,4 millió választópolgár 23 politikai pártra és mozgalomra, illetve azok közel 2900 képviselőjelöltjére adhatta le voksát. MTI Fotó: Komka Péter

A 91,3 százalékos feldolgozottság szerint 8 párt jutott be az új pozsonyi törvényhozásba.

Fico pártja a voksok 28,65 százalékát szerezte meg - ez  mind a voksolás előtti felmérésekhez, mind a négy évvel korábbi eredményekhez képest visszaesést jelent. Fico így nem tud majd önállóan többségi kormányt alakítani, sőt: még az is kérdéses, hogy képes lesz-e koalíciós kormány megalakítására.

Kormányozni, de kivel?

Fico az eredményközlés után azt mondta: jobb szereplésre számítottak, de ennek ellenére tény, hogy a választásokat megnyerték, ami arra kötelezi őket, hogy megpróbáljanak kormányt alakítani. A leendő parlament összetételéről azt mondta, hogy "nagyon összetett a helyzet". Arra a kérdésre, hogy mely pártokat készülnek megszólítani koalíciós ajánlattal, kitérő választ adott.

Liberálisok a második helyen

A második legjobb eredményt a Szabadság és Szolidaritás nevet viselő liberális mozgalom szerezte 11,47 százalékkal. A harmadik helyen az Igor Matovic vezette Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom végzett, a Daniel Lipsic nevével fémjelzett Nova párt jelöltjeit is listáján indító mozgalom a voksok 10,74 százalékát kapta.

A negyedik legjobb eredményt a Szlovák Nemzeti Párt érte el a szavazatok 8,74 százalékát megszerezve, az ötödik helyre pedig meglepetésként a Marián Kotleba vezette, a szlovák sajtó által szélsőjobboldaliként jellemzett Mi Szlovákiánk - Néppárt (LS-NS) futott be 8,17 százalékkal.

A Most-Híd is csalódott, az MKP be sem jutott

A hatodik hely a Most-Híd vegyes párté 6,61 százalékos eredménnyel. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azt mondta: kétszámjegyű eredményt vártak, és a 8 százalék alatti eredmény nem értékelhető jónak.

A hetedik helyen, meglepetésként - a Boris Kollár vállalkozó vezette Család vagyunk (Sme rodina) nevet viselő csoportosulás áll 6,58 százalékkal.

A nyolcadik helyen egy eddig ugyancsak parlamenten kívüli, új párt, a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) kilépett Radoslav Procházka alapította Háló (Siet) áll, nekik a választók 5,47 százaléka szavazott bizalmat.

A Magyar Közösség Pártja (MKP) a szavazatok 4,46 százalékát szerezte meg, így az 5 százalékos küszöb miatt nem jutott be a szlovák törvényhozásba.

Nagyon nehéz négy év jön Szlovákiában

"Nincs győztese ezeknek a választásoknak, mert senki sem tud magabiztosan kormányozni" - jelentette ki az eredményekre reagálva Berényi József, az MKP elnöke hozzátéve, hogy a felvidéki magyarság viszont vesztett. Hangsúlyozta: nagyon sok nem hagyományos párt került a parlamentbe, nagyon nehéz négy év előtt áll az ország és a politikai stabilitásnak Szlovákiában vége.

Megfigyelők szerint a parlamenti választás eredménye rendkívüli meglepetésként értékelhető, és egyidejűleg megkérdőjelezi a pártok támogatottságáról készített előzetes felmérések megbízhatóságát, amelyek a parlamentbe bejutó 8 párt közül legalább kettőnek, a Boris Kollár vezette Család vagyunk (Sme rodina) és a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk - Néppárt várható eredményét alaposan a bejutási küszöb alá mérték. A részvétel 59,39 százalékos volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG