5p
A jelenlegi krízis során a menekültek szinte mind Németországba igyekeznek. De vajon hol lesz ott számukra hely, mennyit bír el az ország? A múlt században voltak már nagy népvándorlások az országban, megnézzük, akkor hogy kezelték, és mik a mostani lehetőségek.
Magyarországról Ausztrián keresztül Németországba érkezett bevándorló Angela Merkel képét mutatja a müncheni főpályaudvaron. Kép forrása: MTI

Miért Németország?

A menekültek hatalmas tömege, bármilyen útvonalat is választ, Németország felé áramlik. Ez nem teljesen logikus, hiszen nem ez az egyetlen jóléti ország Európában, ráadásul nyelvileg is teljesen ismeretlen az érkezők számára. Az angolt, mint világnyelvet sokkal jobban ismerik, a szírek közül pedig sokan értenek még valamit a franciából, még a félgyarmati idők hagyatékaként.

Németországba özönlésük leginkább egy pszichológiai tényező eredménye: valamiért az a nézet alakult ki, hogy ez az ország a földi paradicsom, ahol mindenkit befogadnak, és mindenkire jó élet vár. Ez úgy alakulhatott ki, hogy egyrészt valóban sok embert fogadtak be az elmúlt években is, de a legfontosabb az, hogy a jólelkű német kancellárt  lassan a fél világ Teréz anyának tekinti.

Meddig bírhatja?

Nos, Németország, eddig nem akarván rácáfolni humanitárius hírére, valóban egyelőre fogadja a menekültek véget nem érő tömegét. Ugyan felvetik, hogy egész Európának úgy kéne cselekedni, mint nekik, de valószínűleg tisztában vannak vele, hogy a legtöbb ország nem fogja őket követni ezen az úton. Így egyelőre nekik kell megoldaniuk a milliós tömegben érkezők ellátását, később a társadalomba való integrálását.

De vajon mennyire képes erre az ország, milyen eredménnyel tudja megtenni, és hol lehet a határ, ahol többet már nem bír el? A múltbeli eseményeket, és a többi nyugat-európai országba korábban betelepült, főleg a volt gyarmatokról származó lakosság integrálásának eredményeit megvizsgálva alkothatunk képet a helyzetről.

Világháborús áradat

A 20. században Németország, annak is főleg nyugati fele, a volt NSZK többször is szembenézett óriási menekültáradattal, igaz, hogy azok főleg németek voltak. Az első alkalom közvetlenül a 2. világháború végén következett be: az előrenyomuló Szovjetunió Kelet-Poroszország, valamint az Odera-Neisse vonaltól keletre fekvő, ma Lengyelországhoz tartozó terület teljes lakosságát áttelepítette a mai Németország területére. Emellett Csehország területéről is áttelepítették a német lakosságot. Miután a menekültek nem akartak a szovjet zónában maradni, nagy részük a nyugati zónába húzódott, így a megalakuló NSZK-ra maradt a befogadásuk. Nagyjából 8 millió ember vándorolt az NSZK-ba, őket kellett az új országnak integrálni.

Ráadásul nemcsak ők voltak hontalanok: a háborúban rengetegen elvesztették otthonuk. Az új ország viszont nagyon hamar talpra állt, sőt az 50-es években bekövetkezett a gazdasági csoda. Ezalatt rengeteg házat, lakást építettek, lassan mindenkinek jutott megfelelő otthon, 1970-re pedig teljesen újjáépült az ország. A nagy fellendülésben munkája is lett mindenkinek,, a helyzet lassan konszolidálódott.

NDK-sok, törökök, jugoszlávok

Ehhez jött még 1961-ig, a berlini fal megépítéséig 3 millió ember átvándorlása az NDK-ból. Kezdetben ők is menekülttáborokban laktak és munkára vártak, de viszonylag hamar integrálta őket is a gyorsan fejlődő nyugatnémet gazdaság és társadalom. A gigantikus, bár németekből álló vándorlási hullámot tehát az ország remekül kezelte.

Mindeközben rengeteg török és jugoszláv (majd szerb, horvát, bosnyák stb.) vendégmunkás érkezett, de eddig ők is különösebb probléma nélkül integrálódtak. Most viszont az eddigieknél sokkal nagyobb tömegek érkeznek, már-már az említett német népvándorlással összevethető méretekben, csakhogy mind távoli országból. Így a beilleszkedésük nyilván egy sokkal bonyolultabb folyamat, mint a németeké volt, vagy akár a vendégmunkásoké, akik fokozatosan érkezetek az évtizedek során.

Németország tehát fogadott már be nagy tömegeket, ezt valószínűleg most is meg tudja tenni. Ami viszont az integrációt illeti, a volt gyarmattartó országok, elsősorban Franciaország és Anglia példáját elnézve sokkal bonyolultabb. Ott ez csak részben sikerült, a párizsi elővárosokban gyakran randalíroznak nemhogy a bevándorlók, de még unokáik is. Angliában is rengeteg hasonló esemény volt, amíg aztán a 2005-ös londoni robbantások után be nem vezették a zéró toleranciát, azóta a randalírozók csuklóján azonnal kattan a bilincs.

Keleten még van hely

Még egy kérdés, hogy hol lehet letelepíteni ennyi embert? Logikusan adódna, hogy főleg az ország keleti részében, hisz onnan 40 évig szakadatlanul csak elvándoroltak, most is csak 16 millió ember lakik ott a 82-ből, tehát hely van bőven. Ráadásul Berlinben is csak 3,5 millió ember él most, miközben a 2. világháború előtt 4,5 millió volt ez a szám, tehát elvileg elfér 1 millió ember. Hely tehát lenne pár millió embernek, csak az a gond, hogy ha a nagy részüket odatelepítik, akkor a keleti országrészben sokkal jobban felborulnak az arányok, vagyis egy régi lakosra jóval több menekült jutna, mint nyugaton. Ezért nyilván csak részben lehet kihasználni a volt NDK relatív helytöbbletét.

Mindent összevetve úgy tűnik, hogy ebben a hullámban 1-2 millió emberrel meg tud birkózni az ország, és a következő években a korábban számolt évi 800 ezer is elfogadható még. Azonban ennél jóval több már súlyos gondokat okozna. Így még az előtt kéne a világnak és Európának megoldásokat keresni az egész válságra, hogy ezek a számok lényegesen magasabbak lennének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG