2p
Összevissza röpködnek a nyilatkozatok a magyar kormány és az uniós vezetők között.
Orbán Viktor és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Ostobaság Magyarország uniós tagságának megvonásáról beszélni - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke.

A politikus szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök a provokáció nagymestere", a napokban nihilistának, és tudom is én, még minek nevezte őt, Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét és más politikusokat, köztük az EP liberális frakciójának vezetőjét, Guy Verhofstadtot.

Ausztriának egyébként nagyon nem tetszik Asselborn ötlete, Sebastian Kurz is keményen kiállt Magyarország mellett. >>>

Schulz szerint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter erre reagált, amikor Magyarország uniós tagságának megvonásáról beszélt. Ez a reakció ugyan szerinte érzelmileg érthető, de azt a felvetést ostobaságnak tartja, hogy Magyarországot kizárják, lévén még a Brexitet sem sikerül lebonyolítani.

Az EP elnöke pénteken találkozik Orbán Viktorral, és többek közt arról beszél majd vele, hogy nincs értelme a kölcsönös provokációnak, mert az emberek nem azt várják a politikusoktól, hogy egymást provokálják, hanem azt, hogy megoldják a problémákat.

Meg kell oldani például az adóelkerülés problémáját, gondoskodni kell arról, hogy adózzanak végre a milliárdos nyereséget termelő multinacionális vállalatok. Így egyebek között arra is több pénz lenne, hogy a városok és községek jobban megbirkózzanak a menekültválsággal - tette hozzá Schulz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG