3p
A várható élettartam csökkenése mellett a nők halálozási rátája is romlott. A diplomások viszont bizakodhatnak.

A halálozási mélypont 1993-ban volt Magyarországon, abban az évben 150 ezer honfitársunktól búcsúztunk el, azóta azonban szépen javultak a halálozási mutatók, két évtized alatt 16 százalékkal csökkent a magyar halálozási ráta. Ez azonban 2015-ben megtorpant, azóta pedig ismét valamivel rövidebb lett a magyarok várható élettartama, éves alapon pedig 5400 fővel nőtt a halálozások száma, írja a KSH statisztikájára hivatkozva az mno.hu. A legmagasabb várható élettartamot (75,6 év) 2014-ben mérték.

Általános tapasztalat, hogy a nők túlélik a férfiakat, az elmúlt évek halálozási többletét elsősorban az év eleji influenzajárvány okozta (a 80 fölötti nők jelentős részével a vírus végzett), egy következő hullámot pedig a július-augusztusi hőség okozott. Egészen 2010-ig több férfi halt meg Magyarországon, mint nő, azóta valamelyest közeledtek egymáshoz a kilátások: jelenleg a nők csak 6,5 évvel élik túl a párjukat, ez az évtized elején még 8,6 év volt. Szerencsére a gyermekhalandóság gyakorlatilag elhanyagolhatóvá vált az országban: míg 1990-ban majdnem kétezer gyermek halt meg évente, ez ma már 400 alatt van.

Az élveszületések és a halálozások havonkénti változása. Forrás: KSH.

Rák, elhízás, öngyilkosság – a leggyakoribb okok

A KSH adatai szerint minden második elhunyt valamilyen keringési zavarban, minden negyedik pedig daganatos megbetegedés miatt távozik közülünk. Míg előbbire mindkét nem nagy hajlamosságot mutat, a nőknél ma 40 százalékkal nagyobb esélye van, hogy valamilyen tumor végez velük. Emiatt a kor egyik legnagyobb egészségügyi kihívását jelenti a rákkal való küzdelem. A korai halálozások legjelentősebb főcsoportját mindkét esetben az erőszakos okok alkotják, a férfiak azonban gyakrabban (17 százalék) lesznek gyilkosság vagy öngyilkosság áldozata, mint a nők (9 százalék).

Bizakodhatnak ugyanakkor a diplomások, a magasabb iskolai végzettség ugyanis szoros összefüggést mutat a magasabb várható élettartammal. A legrövidebb életre az alapfokú végzettségű férfiak számíthatnak, ez náluk 65,3 évet jelent, hasonlóan képzett nőtársaik 10 évvel számíthatnak többre. Egy diplomás férfi ennél 12 évvel többel számolhat, egy diplomás nőre pedig 81,3 év vár. Összességében a magyar nők 79,4 évet remélhettek születésükkor, ami 1990-hez képest 7,6 százalékos emelkedést jelent. A magyar férfiak életkilátásai 5,8, a nőké 4,2 évvel rövidebbek az EU 28 tagállamának átlagánál.

A népmozgalom főbb adatai, 2016. január–október

Népmozgalmi esemény

Száma

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Ezer lakosra

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Élveszületés

77 356

0,9

9,4

1,0

Halálozás

103 184

–6,8

12,6

–6,6

Csecsemőhalálozás

310

–3,7

4,0a)

–4,6

Házasságkötés

46 286

10,5

5,7

10,7

Természetes fogyás

–25 828

–24,0

–3,2

–23,9

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG