5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az első kéthavi hiány arányaiban nagyobb, mint a korábbi években, ám ebből aligha lehet érdemi információt levonni a várható hiány alakulásáról.

Ahogy az előzetes adatokban is szerepelt, az államháztartás központi alrendszerének első kéthavi hiánya 483,3 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 582,0 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 64,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 33,8 milliárd forintos szufficittel zártak - közölte honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium (szokás szerint a meghirdetettnél negyed órával korábban).

A 2013. év első két hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 339,5 milliárd forint volt. A két év első kéthavi egyenlegének eltérő alakulásában a központi költségvetési szervek kiadásainak, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok bevételeinek és kiadásainak eltérései játszottak döntő szerepet - írja a minisztérium.

Pedagógusok, önkormányzatok

Az érintett időszakok kiadásai közötti eltérést egyrészt a 2013 szeptemberétől megvalósuló pedagógus-béremelés hatásai, másrészt a 2013. április 1-jétől költségvetési szervként működő volt nonprofit egészségügyi gazdasági társaságok kiadásai magyarázzák. Jelentős mértékben meghaladták a tavalyi azonos időszaki kiadásokat a helyi önkormányzatok támogatásai is. Ez utóbbi részben az idei évi magasabb előirányzatból, részben a nettó finanszírozás körében folyósított utalások magasabb mértékéből fakad.

Rontotta a központi alrendszer egyenlegét a tavalyi év azonos időszakához képest a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja keretében a 2014. február végéig kifizetett 68,1 milliárd forint összegű törlesztési célú támogatás. (Ez ugyanakkor javítja az önkormányzati alrendszer egyenlegét.)

A pénzforgalmi hiány összege a várakozásoknak megfelelően alakult. A kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagyságának lefutása nem időarányos: az év elején a kiadások – a korábbi éveknél nagyobb mértékben – meghaladják a bevételeket - írja az NGM..

Most akkor aggódjunk? Még ne

Bár az éves deficithez képest az első kéthavi hiány idén nagyobb, mint a korábbi években, ám ebből az egy számból aligha lehet érdemi információt levonni a várható hiány alakulásáról. A helyzetértékelésnél a megfelelő viszonyítási alap a tervezett hiány várható havi lefutása lenne. Mivel ilyen prognózist már nem publikál a szaktárca, így minden más pálya (például korábbi évek alakulása) csak pótmegoldás, mely komoly hibákat okozhat a szám értelmezésében.

 

A korábbi évekkel történő összevetésben a kiadási oldal különösen problémás. Bár ezek egy része (nyugdíjak, egyéb támogatások, a közigazgatásban dolgozók bérkifizetései) évről évre akár azonos ütemben is alakulhatna, a szabályrendszer gyakori változása (például életpályamodell bevezetése) jelentősen módosítja a szezonalitást. Ráadásul a kiadások legalább harmada, azaz idén nagyjából 5000 milliárd forint olyan tételekből (beruházások, közösségi fogyasztás, kamatfizetés) származik, melyek hektikus alakulásukból adódóan még kevésbé teszik lehetővé, hogy a kiadások éven belüli lefutását a korábbi évekkel vessük össze. A bevételi oldalon kedvezőbbnek tűnik a helyzet, hiszen az adóbevételek alakulása általában hasonló, ám két tétel itt is csökkenti a historikus összehasonlítások információtartalmát: a gyakori jogszabályváltozások (új adók, új adókulcsok) és az egyszeri bevételek.

Központi költségvetés

A központi költségvetés február végi bevételei az előző év azonos időszakához képest 74,0 milliárd forinttal alakultak nagyobb összegben. A magasabb teljesülést – többek között – a pénzügyi tranzakciós illetékből, illetve a 2013. július elsejével bevezetett elektronikus útdíjból származó többletbevétel magyarázza. A központi költségvetés február végi kiadásai 205,0 milliárd forinttal teljesültek magasabb összegben, mint az elmúlt év azonos időszakában, amely elsősorban a központi költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak idei nagyobb összegű kifizetéseivel függ össze.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2014. február végéig 288,4 milliárd forintot tettek ki, 48,5 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 20,2 milliárd forintos szintet értek el, 7,9 milliárd forinttal többet az előző évi értéknél.

Társadalombiztosítási alapok

A társadalombiztosítási alapok 2014. február végi 64,9 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 26,7 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 38,2 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2013. február végén az Alapok együttes többlete 62,0 milliárd forintot tett ki.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok 2014. február végi 33,8 milliárd forintos többlete az előző év azonos időszakához képest kisebb lett. Az elkülönített állami pénzalapok összes bevételei 0,7 milliárd forinttal, kiadásai pedig 16,5 milliárd forinttal teljesültek magasabban, mint a tavalyi évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG