2p
Túl sok készpénz van a magyaroknál.

A kormány további lépéseket tervez a fekete gazdaság visszaszorítására, a bankkártya-elfogadó terminálok számának növelésére,az adó-adminisztráció csökkentésére, és a lakosság pénzügyi tudatosságának javítására - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára az M1-en.

Hornung Ágnes szerint túl sok készpénz van forgalomban, ebben közrejátszik a kevés kártya-felhasználási lehetőség, illetve, hogy a magyar lakosság pénzügyileg még nem tudatos.

A feketegazdaság 2015-ben a GDP 21,9 százalékát tette ki, miközben az EU átlaga 18 százalék, a nyugat-európai államoké pedig 7,17 százalék volt. Trendje azonban csökken, amit a kormány intézkedéseivel szeretne továbbra is fenntartani - mondta korábban Hornung Ágnes. Részletek >>>

A Magyar Nemzeti Bank felmérései szerint a készpénz előállítása, tartása a kormányzatnak évi 500 milliárd forintba kerül. Ha az országban európai szintre tudnák növelni a készpénzkímélő, például bankkártyás fizetési módokat, akkor a készpénz forgalomban tartásának összegét évi 150 milliárd forinttal lehetne csökkenteni.

Hornung Ágnes kiemelte: a helyzet javítása érdekében a kormány már döntött a kártyaelfogadó terminálok számának a növeléséről.

Az államtitkár közölte: a felmérések azt mutatják, hogy Magyarországon az adózással eltöltött idő európai, illetve világviszonylatban is igen magas. A helyzet javítása érdekében 2017-től az adóhatóság tölti majd ki a magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallását, valamint egyszerűsödnek két adónem, a kata és a kiva rendelkezései is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG