2p
Csak azért mérséklődött némileg az államadósság, mert a kormány átmenetileg drasztikusan csökkentette a jegybanki betétszámláján vezetett összeget. E nélkül jóval nagyobb államadósságággal zárta volna az államháztartás a 2013-as évet. Nagy segítséget jelentett a szilveszteri rekorderős forintárfolyam is.

A 2013-as év végére 79 százalékra csökkent a GDP-arányos államadósság az egy évvel korábbi 79,8, illetve a szeptemberi végi 80,2 százalék százalékról.

Az államadósság mérséklődésében a költségvetési folyamatokon kívül ugyanakkor jelentős szerepet játszott, hogy a kormány átmenetileg drasztikusan csökkentette az MNB-s számláján vezetett összeget: míg november utolsó napján a Kincstári Egységes Számla (KESZ) összege 1623 milliárd forint volt, addig ez az év utolsó napjára hirtelen 752 milliárd forintra zsugorodott. Mindez azt jelenti, hogy egy hónap alatt közel 900 milliárd forintnyi likviditásról mondott le a kormány. E nélkül a GDP-arányos államadósság az év végén 82 százalék lett volna.  Az intézkedés átmeneti jellegét jelzi, hogy a KESZ-számlán szereplő összeg a válság kitörése óta nem volt ilyen alacsony, illetve hogy január végére ismét 1305 milliárd forintra emelkedett.

A Kincstári Egységes Számla (KESZ) összege milliárd forintban a hónap utolsó napján

 

 

Forrás: MNB

A fentieken túl jelentősen hozzájárult az államadósság csökkentéséhez a forint árfolyama is: az év utolsó napján olyan erős volt a magyar valuta (1 euró 296,91 forintot ért), mint november eleje óta egyszer sem, azóta pedig jelentősen gyengült a forint. Mindez azért fontos, mert az államadósság közel fele devizatartozás, így például 310 forintos euró árfolyam mellett a GDP-arányos államadósság már 81,9 százalék lenne.

Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?

Az adósságráta növekedését 2006-ig a túlságosan nagyvonalú költségvetés, utána elsősorban a lanyhuló gazdasági teljesítmény okozta. A nyugdíjvagyonnal ellensúlyozni lehetett az átmenetileg fellazuló költségvetést, a forintgyengülés hatását és a gazdasági növekedés megtorpanását. Amíg azonban nincs érdemi GDP-növekedés, addig aligha csökken számottevően a magyar államadósság. Korábbi elemzésünk >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG