1p
A településekkel már megegyeztek az adósságátvállalásról, már csak a bankokkal kell tisztázni, hogy milyen konstrukcióban fizesse vissza az állam az adósságot. 500 milliárd sorsa a tét.

Összesen 600 milliárd forintnyi adósságot fizet vissza az állam a települések helyett, közölte Orbán Viktor - összehasonlításképp: tavaly az egész éves deficit volt 607 milliárd forint. Hamarosan a fővárossal is megegyeznek az adósságrendezésről.

A kormányszóvivő szerint az ötezer főnél kisebb települések helyett már tavaly kifizették az adósságot. Ezeknek a településeken 100 milliárd forintot tett ki az adósságuk, amelyet valójában már tavaly kifizették és az összeg a 2012-es költségvetésben egy összegben szerepelt. A nagyobb településekkel, tehát az ötezer lakosnál nagyobb városokkal most zárták le a tárgyalást.

Egyezkedhetnek a bankokkal megint

Újra egy asztalhoz ülnek a bankokkal (fotó: archív)



A kormányszóvivő leszögezte: a kabinet már korábban jelezte, hogy a nagyobb települések esetében csak azután egyeztet a bankokkal, hogy az önkormányzatokkal már megegyeztek. Így ugyanis már összesíteni tudják a hitelállomány méretét, struktúráját, így a visszafizetés ütemezését, devizanemeit, illetve a hitelező intézményeket is. Giró-Szász András szerint nem kell, hogy az idei költségvetésben szerepeljen a második forduló adósságát fedező mintegy 500 milliárd forint, mivel még nem dőlt el, hogy milyen konstrukcióban történik a visszafizetés. Hangsúlyozta: a kormány itt "nyilvánvalóan nem egy összegben való törlesztésben gondolkozik", hiszen az önkormányzati adósság jellemzően hosszú lejáratú.

Egy összegben biztos, hogy nem fog tudni fizetni a kormány, bár az idei költségvetést meglehetősen nagy tartalékokkal fogadta el a kormány, az önkormányzati tartozások kiegyenlítése felemesztené a teljes puffert és még a deficitet is növelné.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG