2p
Görög kormányilletékesek a 86 milliárd eurós harmadik mentőcsomagról szóló megállapodástervezet szövegéről egyeztetnek a hitelezőkkel.

 

 

Az EU képviselője szerint pedig éjt nappallá téve dolgoznak a megállapodástervezeten. Azokra a felerősödött várakozásokra, hogy sikerül tető alá hozni a hitelezőkkel az ügyletet, csökkentek a görög kötvényhozamok.

A görög pénzügyminiszter vasárnap 12 órás egyeztetésbe kezdett a hitelezők képviselőivel, ami hétfő kora reggel bejeződött be. Hétfő délben pedig a görög kormány és a hitelezők vezető képviselői ültek tárgyaló asztalhoz. Cipraszék azt szeretnék, hogy legkésőbb kedd délelőtt megszületne a megállapodás és ezzel Athén augusztus 20-áig megkaphatná a segély első részletét.

Amennyiben a megállapodástervezet szövege keddre elkészül, akkor a görög parlament csütörtökig rábólinthat a dokumentumra. A parlament elé két fejezetből álló törvény kerül, az egyik a hitelmegállapodásról szóló tervezet, a másik pedig azokat a feltételeket sorolja fel, amelyeket a kormánynak kell teljesítenie a segélyért cserébe.  Amennyiben csütörtökig dönt az athéni parlament, pénteken kerül sor az euróövezet pénzügyminisztereinek az ülésére, vagy videokonferenciájára, ahol jóváhagyják a harmadik segélycsomagot.

A kötvényhozamokban már látszik

Az egyre valószínűbb megállapodás reményére hétfőn csökkentek a görög kötvényhozamok. A 2 éves kötvény hozama 43 bázisponttal 20,69 százalékra csökkent, a 10 évesé 12 bázisponttal 11,77 százalékra esett. A 10 éves papír hozama július elején, amikor már úgy látszott, hogy semmi sem menti meg Görögországot az államcsődtől, még 19 százalék körül állt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG