3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mi kell ahhoz, hogy valaki szegénynek vagy szegénység által veszélyeztetettnek számítson? Az EU-statisztika szerint az, hogy ne tudjon kifizetni kilenc fontos dolog közül legalább hármat. Nem mi vagyunk a legrosszabb helyzetben Európában, de folyamatosan csúszunk lefelé.

Lettországgal együtt elsőként a magyar adatok jelentek meg a 2013-as évről az európai statisztikai szervezet, az Eurostat szegénységről szóló adatbázisában – ám nem túl rózsásak. Eszerint tavaly 3,188 millió főről 3,285 főre, vagyis 97 ezer emberrel, három százalékkal nőtt az úgynevezett „szegénységtől vagy szociális kirekesztéstől fenyegetett” – nagyon egyszerűen fogalmazva lecsúszott vagy erősen lecsúszófélben levő – magyar állampolgárok száma. Ezzel 32,4-ről már 33,5 százalékra emelkedett az arányuk, azaz megvan az egyharmad, minden harmadik magyar lényegében szegénynek tekinthető.

A szervezet leírása szerint ez olyan személyeket jelent, akik vagy már szegénységben – „deprivációban” – élnek, vagy a túl alacsony jövedelem miatt ez fenyegeti őket, vagy túl kevés a munkájuk. Aki több kategóriába is beletartozik, azt persze csak egyszer veszik számba. De ki az anyagilag deprivált? Az Eurostat szerint az, aki legalább hármat nem tud megfizetni az alábbi kilenc tétel közül:

– lakbér és a lakás fenntartása (feltehetően a lakáshitel is ide tartozik)

– a lakás megfelelő fűtése

– váratlan kiadások

– minden második nap hús, hal vagy egyéb ezekkel egyenértékű fehérjeforrás az étrendben

– egyhetes nyaralás egy másik településen (feltehetően évente)

– autó

– mosógép

– színes televízió

– telefon.

Túl kevés munkának pedig az számít, ha a háztartásban élő felnőttek az elmúlt évben kevesebb, mint a munkaidő 20 százalékában dolgoztak.

 

Amint grafikonunkon látható, nem vagyunk sokkal rosszabb helyzetben ebből a szempontból akár a 27 tagú EU, akár az EU-hoz többé-kevésbé velünk együtt csatlakozott 12 új tagország átlagánál, ám aggasztó, hogy a vonal töretlenül felfelé tart a 2008-as válság óta. Egyébként nagy a szórás, Csehország sokkal jobban áll még sok nyugat-európai országnál is (2012: 15,4 százalék). Viszont Románia (41,7 százalék) vagy a sereghajtó Bulgária (49,3 százalék) viszont nálunk is lényegesen rosszabbul. A lengyel barátok szépen javulgatnak, miközben görögök nálunk kissé rosszabbul, a spanyolok kissé jobban teljesítettek 2012-ben ezen a téren.

 

A kormány a helyzettel minden bizonnyal teljes mértékben tisztában van. Legalábbis erre lehet következtetni abból a januári MTI-hírből, amely a Kormány.hu oldalon is megtalálható, és amelyben a jövőbeli uniós támogatások –  a következő hét éves fejlesztési ciklus – kapcsán ezt írják:

„Csepreghy Nándor elmondta: Magyarország a fejlesztési ciklusra egyebek mellett azt vállalta, hogy 10 százalékra csökkenti a korai iskolaelhagyók arányát, 450 ezerrel mérsékli a mélyszegénységben élő hárommillió ember számát, az energiahatékonyságot 10 százalékkal növeli, valamint, hogy a jelenlegi 8 százalékról 14,6 százalékra emeli a megújuló energiaforrás arányát.”

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG