4p
A kormány többször megpendítette a személyi jövedelemadó csökkentését az utóbbi időben, sőt elhangzott, hogy a cél annak, egyszámjegyűre, célszerűen 9 százalékra csökkentése. Eddig nem sokan adtak esélyt a tényleges adócsökkentésre, de Varga Mihály tegnapi javaslata eloszlatja a kételyeket. De hogyan valósítható meg a terv?

m

Rogán Antal és Varga Mihály keddi sajtótájékoztatója. (MTI Fotó: Soós Lajos)

Sokan azért csodálkoztak az adócsökkentés tervén, mert az tulajdonképpen most sem magas nemzetközi összevetésben, mindössze 16 százalék. Ez önmagában valóban nem sok, de a munkabérre rakódó teher összességében meglehetősen magas. Jelenleg egy munkavállaló a nettó bérének majdnem a duplájába kerül munkáltatójának (ha nem vesszük figyelembe a gyermekkedvezményt). Ez úgy jön ki, hogy a 100 forintnyi bruttó bérből mindössze 65,50-et kap meg a munkavállaló, ugyanakkor még 28,50-et fizet a munkáltató.

Más nem csökkenthető

Ebből a személyi jövedelemadó már most sem sok, a nagy összeg a nyugdíjjárulék és az egészségügyi hozzájárulás, valamint a lényegében ugyanezeket jelentő szociális hozzájárulás. Ez utóbbiak változatlan (vagy lassan növekvő) bérek mellett nem csökkenthetők, hisz más forrásból nem kap pénzt az egészségügy és a nyugdíjrendszer. Az SZJA viszont csak egy forrása a költségvetésnek, mellette több adónem (ÁFA, jövedéki adók, nyereségadók stb.) képezik a bevétel alapját. Így az SZJA az, amelynek csökkentésével mérsékelhető a munkára rakódó teher. Az adónem arányának a többi adóhoz képesti csökkentése is ésszerű: a fogyasztást terhelő adók igazságosabbak, a fogyasztó nem tud kibújni alóluk, ellenben az SZJA-t a szürke-, és feketefoglalkoztatás révén el tudják kerülni.

A kiesés pótlása

Már csak az a kérdés, hogy az így kieső bevételt hogyan pótolja az állam. Erre több lehetőség van: a költségvetési kiadási oldalának csökkentése, a többi adó hatékonyabb beszedése, a tervezettnél magasabb gazdasági növekedésből adódó bevételnövekedés, esetleg ezzel összefüggésben viszonylag magasabb bérnövekedés, ezáltal mind a fogyasztás (így a fogyasztáshoz kapcsolódó adók), mind az SZJA alap növekedése.

A költségvetési kiadások csökkentése nem valószínű. A tervezettnél kissé magasabb gazdasági növekedés viszont az egyik fő forrás lehet. A többi adó, mindenekelőtt az ÁFA beszedésének hatékonysága javulhatott, miután az utóbbi időben a NAV látványosan komolyan vette a problémát. A bérnövekedést még nem látjuk, de ha a minimálbér növelésének mértéke kissé meghaladná a gazdasági növekedést, az jótékonyan hatna a teljes bérszínvonalra, és ezt most könnyen elbírná a gazdaság.

Tartós adócsökkentés

Ahhoz, hogy az adócsökkentés folytatódhasson, és véges időn belül elérje a 9 százalékot, e feltételeknek tartósan fenn kell maradniuk. A megindult gazdasági növekedésnek évekig 2-3 százalékosnak kell lennie, az ÁFA csalók kiszűrésére is jók az esélyek (korábban ezermilliárd forintra becsülték az ebből adódó bevételkiesést, ha ennek felét sikerül beszedni, az fedezi az SZJA 16-ról 9 százalékra csökkentésének bő felét, miután százalékpontonként kb. 120 milliárdról van szó). És végül, ha évi 4 százalékos béremelkedéssel számolunk, és ugyancsak évente 1 százalékpontos SZJA csökkenést feltételezünk, akkor nominálisan az adóalap növekedése fedezi az adócsökkentés másik felét.

Egészségesebb szerkezet

Nézzük meg, a munkabérekre rakodó terhek szempontjából mi lenne a végeredmény. Ha minden más terhet változatlannak feltételezünk, akkor 100 forintnyi munkabérből 72,50-et kapna meg a munkavállaló (ez már egész elfogadható arány), a teljes 128,50 forintos bérköltségnek ez 56,5 százaléka, szemben a mostani 51-el. Fordítva számolva: míg a munkáltató teljes költsége most a munkavállaló nettó bérének 1,96-szorosa, az adócsökkentés után ez 1,77-szeres lenne. Ez sokkal egészségesebb arány, erősen segítené a foglalkoztatottság növekedését és a szürkegazdaság visszaszorulását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG