4p
Kína lett a világ egyik csodája az elmúlt 20 évben hatalmas gazdasági növekedésével, ezzel az emberiség közel egyötöde jutott ki a szegénységből. India jókora késéssel kezdte követni, miközben népessége Kínáét közelíti. Van-e esély, hogy az emberiség újabb ötöde lépjen a gazdasági csoda útjára?

Kína után India a második legnépesebb ország a világon, nagyjából 1,3 milliárd lakossal. A népesség még növekvőben van, talán meg is előzi majd Kína 1,4 milliárdját, de utána a számítások szerint a következő évtizedekben már stagnálni fog. Így India most az emberiségnek ugyancsak majdnem egyötödét képviseli, ezért igen lényeges, hogy alakul gazdasága.

A kínai csoda

Kínában tulajdonképpen egy gazdasági csoda zajlott le, ráadásul egypárti irányítás alatt. Ugyan névleg kommunista az uralkodó párt, de elég eszük volt ahhoz, hogy szabadjára engedjék a gazdaságot annyira, hogy a világ iparának színe-java őket válassza termelési hely gyanánt. Így jutottak el a jelenlegi szintre, és lassan az első helyért vívnak Amerikával a világ legnagyobb gazdaságainak versenyében.

Persze mivel Kína lakossága az Amerikainak bő négyszerese, ez nagyjából az amerikai életszínvonal negyedét jelenti, de a korábbiakhoz képest, illetve a fejlődő országok között ez már igen kedvezőnek mondható, ráadásul a növekedésnek még nincs vége. Az eddigi ütem persze már nem tartható, de az előrejelzések szerint még évekig legalább 6 százalékos lesz, ami a stagnáló népességet figyelembe véve ugyanekkora növekedést jelent a jólétben is.

Az új trónkövetelő

India sokkalta hátrébb van, hisz ott csak 10 éve indult erős gazdasági növekedés, miközben az elmúlt évtizedekben óriási nagyobb volt a népességrobbanás. A válság visszavetette a növekedést, de most újra pörög az indiai gazdaság: a növekedés már most is eléri a 6 százalékot, és a becslések szerint jövőre már 7-8 százalék körül lesz, ezzel megelőzve a kínai ütemet. Persze miután alacsony bázisról indulnak, törvényszerű is a helycsere.

Kína gazdasága jelenleg évente 10 ezer milliárd dollárt állít elő, Indiáé viszont csak 2-t. Ha viszont vásárlóerő-paritáson nézzük, már sokkal jobb a helyzet: Kína adata 17,5 ezer milliárd, Indiáé 7,2 milliárd, vagyis így ténylegesen csak két és félszeres különbség van a két ország között. persze ez sem kevés: ha India utol akarná érni Kínát, évtizedekig kéne jóval nagyobb növekedési ütemet produkálnia.

Különbségek

A két gazdaság között lényeges különbségek vannak, ami megmagyarázza, Kína miért jutott ilyen magasra, és India miért csak most húz bele. Kínában az ipar szerepe lett döntő: a fél világ ott gyártatja a legkülönfélébb iparcikkeket, a legtöbb áruféleségnél bele is botlunk a Made in China feliratba. India gazdasága sokkal kevésbé épült eddig az iparra.

Indiában ezzel szemben a szolgáltatási szektor sokkal erősebb: az utóbbi 15 évben évi közel 10 százalékkal bővült, és a munkaerő 57 százalékát foglalkoztatja. Ennek az az oka, hogy a gyarmati múlt nyomán India lakosságának nagy része jól beszél angolul, ezért az IT iparág és a telefonos szolgáltatások, a call centerek Indiába települtek. Közismert, hogy az angol nyelvű fejlett országokban ha valaki felhívja bankját vagy bármilyen szolgáltatót, indiai akcentussal válaszolnak neki a vonal túlsó végén.

A növekedés szerkezete

2012 óta a növekedés szerkezete nem a legegészségesebb. Egy szektor volt, ami kifejezetten gyorsan nőtt, és úgy húzta a gazdaságot: a pénzügy. Nem feltétlenül baj, ha egy országban gyorsan nő a pénzügyi szektor, de ha ezt nem követik hasonló ütemben más ágazatok, akkor óhatatlanul hitelbuborék lesz a vége, ami aztán végül megtöri a gazdaság fejlődését. A pénzügy mellett még az állami költekezés és az infrastrukturális beruházások növekedtek jelentősen, nem kis mértékben a 2014-es választások miatt, amit jelentős választási költekezés előzött meg. Itt meg is mutatkozik a Kínától való eltérés: India a világ legnagyobb demokráciája, ezért óhatatlanul hatnak a választási ciklusok a gazdaságra, míg Kínában ez fel sem merülhet.

A gazdasági növekedés szerkezete tehát nem teljesen egészséges, pontosabban ahhoz nem elég, hogy egy hosszútávú, kínai típusú növekedés és felzárkózás jöjjön létre. Viszont óriási potenciál van mind az iparban, mind az Indiában igen erős és részben export orientált mezőgazdaságban. Ha sikerül a növekedést széles körűvé tenni, akkor reálissá válik a kínai út, a felzárkózás. Az mindenesetre biztató, hogy miközben az un. BRIC országok közül Brazília és Oroszország növekedése megakadt, Indiában erről szó sincs.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG