3p
Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Bizottság közzétette számításait Donald Trump egészségbiztosítási terveivel kapcsolatban, s arra jutott, hogy 2026-ig mintegy 23 millió amerikai veszítené el egészségbiztosítását, ha megszavazzák a republikánusok törvénytervezetét.

Kidobják az Obamacare-t - 23 millió ember egészségbiztosításával együtt?

A CBO becslései szerint az új törvénnyel - amennyiben a szenátus is megszavazza - 2017 és 2026 között ugyan előreláthatólag 119 milliárd dollárral csökkenne a szövetségi költségvetés deficitje, ám ennek az lenne az ára, hogy a lakosság nagy csoportjai veszítenék el egészségbiztosításukat. 2026-ig mintegy 23 milliónyi ember esne ki a biztosítottak köréből.

A képviselőház már megszavazta az előző elnökhöz köthető, Obamacare néven ismertté vált egészségbiztosítási törvény visszavonását és a republikánusok új tervezetét, de a szenátusban csak június elejére tervezik a voksolást. Mint a héten kiderült: Paul Ryan házelnök még át sem küldte a szenátusba a képviselőház által megszavazott törvényjavaslatot, arra hivatkozva, hogy megvárja a Kongresszusi Költségvetési Bizottság jelentését. Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője szerdán úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem látja, megvan-e a szükséges számú voks a törvény megszavazásához.

Újra elhajthatják majd a biztosítók azokat, akik tényleg betegek?

Közben éppen McConnell szenátor és 12 republikánus kollégája azon dolgozik, hogy újabb republikánus törvénytervezetet készítsen. Az eddigi törvénytervezet fogadtatása ugyanis - bár a képviselőházban támogatást kapott - meglehetősen vegyes volt. A tervezet ugyanis több, fontos területen szűkítené a hozzáférést az egészségügyi ellátáshoz, s olyan lényeges kérdésben sem született egyértelmű szövegjavaslat, mint például abban, hogy a már komoly és tartós betegséggel, például cukorbajjal vagy rákbetegséggel küszködőkkel kötelező-e a biztosítóknak szerződést kötniük.

Az Obamacare előírásai szerint nem tehették meg, hogy ilyen betegekkel nem kötöttek, vagy felmondták, esetleg megdrágították a biztosítást.

Mire jutott Trump 100 nap alatt?

Emlékeznek még, hogy Trump ősszel azt ígérte, már elnöksége első száz napja alatt meg fogja valósítani egy sor fontos ígéretét, vagy megteszi a szükséges előkészítő lépéseket? Azóta mintegy három tucatnyi ígéretének úgy tűnik, a harmadát sem sikerült beváltania. Korábbi összeállításunk >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG