4p
Sok szó esett már az egyre nagyobb nyomorba süllyedő, közben a világ legnagyobb aranytartalékán ülő Venezueláról. Most már odáig fajult a helyzet, hogy nincs ennivaló, gyógyszer, az üzleteket kifosztják, mindenki úgy marad életben, ahogy tud. Ez már a legalja, de az állam pontosan törleszt hitelezőinek.

Az ország kálváriája évek óta tart, az elhibázott gazdaságpolitika mintapéldájával állunk szemben. Az ország közben a világ legnagyobb olajtartalékain ül, így újra és újra felvetődik a kérdés, hogy hová tűnik a pénz? Bármennyire is elhibázott a gazdaságpolitika, torz a valutaárfolyam, értelmetlen importszabályozás van, és elektromos áram hiányában hazaküldik a hivatali dolgozókat – annyinak csak kéne lenni abból az olajból, hogy legalább élelmiszersegélyt hozzanak a népnek.

Mint Ceausescu

Van egy kiadási tétel, ami rengeteg keményvalutát elnyel, mondhatni az összest, ami fellelhető. A kormány napra pontosan fizeti az adósságot, kötvényeseit magas kamattal örvendezteti meg, miközben népe minden alapvető szükségleti cikknek híján van. Pontosan úgy, mint azóta már sokat fejlődött délkeleti szomszédunknál a brutális diktátor, Nicolae Ceausescu a 80-as években. Ott ugyanez történt, annyi kivétellel, hogy olyan brutális elnyomó hálózatot tartott fönn a rendszer, ami kizárta az éhséglázadásokat: csendben éheztek és fáztak.

Venezuelában Nicolas Maduro rendszere azonban nem képes kezelni a helyzetet, bár így legalább azok ennivalóhoz jutnak, akik betörnek az üzletekbe, raktárakba, vagy az utcán rohanják meg az élelmiszert szállító járműveket. Ezen a ponton viszont felmerül a kérdés, hogy Maduronak miért jó, hogy népe halálra gyötrésével fizet a kötvényeseknek? Ilyen állapotba jutott országoknál már bőven folyni szoktak az átütemezési tárgyalások. Ha csak az elmúlt 15 évet nézzük, példának ott van Argentína, Ecuador és Ukrajna, akik még azelőtt beszüntették a fizetést, hogy népük ilyen pokoli helyzetbe került volna.

Szidják a tőkéseket, de tömik őket

Ráadásul Venezuelában ezt a politikát olyan szélsőbaloldali kormány viszi véghez, amely 17 éve szakadatlan szidalmazza a kizsákmányoló kapitalistákat. Igazi magyarázat nincs a dologra, az ország vezetői nem adnak választ, a Bloomberg azonban több teóriát is felvázol. Az egyik, és ez hihetőnek tűnik, hogy a konok Maduro reménykedik, és vég nélkül várja az olajár égbe emelkedését, amikor majd magától is megoldódik a problémák egy része. Ez 25 dolláros árnál pár hétig még csak elment volna, de most már 50 az ár, és így sem jutnak semmire. Lehet persze, hogy az elnök a 100 dolláros olajat várja, vakon reménykedve, bízva a csodában.

A második teória szerint a kötvényesek nem csak és nem feltétlenül gazdag New York-i bankárok, hanem esetleg az ország vezető garnitúrája ül egy csinos kis kötvénycsomagon, és ha ők nem látnának pénzt, nem támogatnák tovább a rezsimet, egyedül maradna az elnök, és összedőlne az egész, mint a kártyavár.

A harmadik magyarázat, hogy ha felfüggesztik a fizetést, akkor mindenféle szankciók, szigorítások jönnek, és akkor az olajexport is megnehezül, így elvesztik a vámon, ami nyertek a réven. Ezzel csak az a gond, hogy ha egy ország beszünteti a fizetést, általában tárgyalást kezd a hitelezőkkel, akiknek ilyenkor az az érdeke, hogy az ország gazdasága javuljon, exportbevételei növekedjenek, hogy ezáltal viszont lássanak valamit pénzükből. Persze lehet, hogy Maduro fizet a kapitalistáknak, de tárgyalni nem óhajt velük.

A gatyájuk rámegy

Végül, de nem utolsósorban nézzük, mibe kerül ez az országnak. Míg a fejlett világban mostanában a 0 kamatozás a divat, így a legtöbb állam is meglehetősen olcsón jut pénzhez, sőt a már régóta európai pénzből életben tartott Görögország is alacsony kamatokat kell, hogy fizessen. Nem úgy Venezuela, ahol a kamatban benne van az ország kockázata. Aki ma venezuelai kötvényt vesz (féláron forog a piacon), a Bloomberg szerint 26 százalékos hozamra számíthat. Az elmúlt 17 évben amióta Maduro elődje, Hugo Chavez hatalomra került, 517 százalékos összhozamot fialtak a kötvények. Nincs az ország, amelyik ne dőlne nyomorba ilyen kifizetésektől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG