2p
Nem jött be a magyar kormány számítása több ponton sem.
Fotó: EPA/Olivier Douliery

Semmi nem utal arra, hogy Orbán Viktor és Donald Trump négyszemközt is találkozna a csütörtöki NATO-csúcson Brüsszelben, pedig korábban nagyon bíztak benne a magyar kormányban – írja az MNO.

A lap még decemberben írta, hogy magyar kormányzati remények és elképzelések szerint az idei év első felében globális szinten is fontos vezetőkkel találkozhat Orbán Viktor, konkrétan Vlagyimir Putyinnal és Donald Trumppal. Putyin valóban eljött Budapestre februárban – és két hete Pekingben ismét találkozott vele a magyar kormányfő, és nemcsak vele, hanem Aljakszandr Lukasenka belarusz elnökkel is –, Donald Trumppal viszont távolabbinak tűnik egy négyszemközti találkozó lehetősége, mint valaha.

Pedig magyar részről nagyon bíztak benne, hogy a csütörtökön Brüsszelben sorra kerülő NATO-csúcson összejön egy Orbán–Trump-találkozó, legalább ennyi, ha addig nem érkezik meghívás a magyar miniszterelnök részére a Fehér Házból. Arról ugyanis maga a kormányfő beszélt még november végén a Világgazdaságnak, hogy telefonbeszélgetésük során meghívta őt az amerikai elnök Washingtonba.

Ha nem lett volna a CEU ügye

Az éve elején persze még senki nem számított arra, hogy a lex CEU és a civil szervezeteket megbélyegző törvénytervezet fogja majd beárnyékolni a kétoldalú kapcsolatokat.

A kormány egyértelműen elkalkulálta magát az amerikai reakciókat illetően, a tervezetek napvilágra kerülése rögtön határozott ellenkezést váltott ki az ottani külügyből, a héten pedig kifejezetten kemény hangú levelet írtak ismét, a lex CEU felfüggesztését sürgetve.

A válasz magyar részről is határozott volt, Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, csak az amerikaiak nem képesek felfogni, hogy miről is szól a törvény. A nyilatkozat hangnemét illetően a Magyar Nemzet egy diplomáciai forrása úgy fogalmazott: az tükröződik belőle, hogy a magyar fél sem bízik már a kapcsolatok gyors javulásában, ezért „minden mindegy alapon kommunikál”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG