3p
Az államháztartás központi alrendszerének január havi hiánya 53,8 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt is megtudhatjuk, miért lett ekkora a hiány.

A most közzétett részletes adatok megegyeznek a február elején közölt előzetes számokkal. Az NGM kiemeli, hogy a kormány várakozásainak megfelelően alakult a januári központi költségvetési egyenleg. A központi költségvetés 104,4 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 35,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 15,3 milliárd forintos szufficittel zártak. 

Központi költségvetés


2015 első hónapjának bevétele 63,8 milliárd forinttal lett több a tavalyi év januárjához képest. Ennek oka elsősorban a nagyobb összegű adóbevételek, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok uniós bevételeinek kedvezőbb alakulása. A központi költségvetés januári kiadásai 1,6 milliárd forinttal haladták meg a tavaly januárt, ezt főként a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásainak növekedése okozta.

Emellett jelentős mértékben meghaladták a tavaly januári kiadásokat az egyedi és normatív támogatások és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is. Ugyanakkor a központi költségvetés egyes kiadási tételei elmaradtak az előző évitől.

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2015. januárban 48,9 milliárd forint lett, 23,8 milliárd forinttal kevesebb, mint a tavaly januári. A kamatbevételek pedig 26,5 milliárd forintos szintet értek el, 15,2 milliárd forinttal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (22,4 milliárd forint) így összességében 39,0 milliárd forinttal lett kevesebb az előző év azonos időszakához képest, mely a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

Társadalombiztosítási alapok


A társadalombiztosítási alapok 2015. január havi 35,3 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 19,8 milliárd forintot meghaladó, valamint az Egészségbiztosítási Alap 15,5 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2014. január végén az alapok együttes többlete 54,6 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban kiadási oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a nyugellátásokra, a gyógyító-megelőző ellátásokra, valamint a gyógyszertámogatásra kifizetett összegek.

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok január havi 15,3 milliárd forintos többlete az előző év azonos hónapjához képest alacsonyabb lett. Az alapok összes bevételei – a központi 2 támogatások miatt – 10,8 milliárd forinttal kisebb, kiadásai pedig 10,5 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. A kiadások közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munkaprogram kiadásai teljesültek magasabban az előző év azonos hónapjához képest.

Alacsonyabb, mint a tavalyi

2014 januárjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 75,4 milliárd forint volt.

A tavalyi és az idei januári egyenlegek eltérő alakulásában egyrészt az idei magasabb adóbevételek (általános forgalmi adó, jövedéki adó, pénzügyi tranzakciós illeték, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó, illetékbefizetések), másrészt a kedvezőbb kamategyenleg játszott szerepet. A 2015. évben is   hasonlóan az elmúlt évekhez a kiadások és bevételek teljesülésének időben eltérő eloszlása miatt a hiány nagyságának lefutása nem időarányos: az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG