4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Feszült heteken van túl Washington és Peking kapcsolata. A kínaiak elégedetten konstatálják, hogy Trump sorozatosan kényszerül visszavonulót fújni számos külpolitikai vonatkozású kampány-ígéretéből. Mindez azonban nem változtat az amerikai elnök érzelmi hullámzásain és politikai vonalvezetésének kiszámíthatatlanságán.
Trump egy tajvani újságban 2016. december 12-én. Ezen a napon Peking komoly aggodalmának adott hangot Trump hét végén elhangzott kijelentése miatt, amely szerint az Egyesült Államoknak újra kellene gondolnia a Tajvanhoz fűződő viszonyát és nem feltétlenül kellene ragaszkodnia az egy Kína elvhez. (MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)

Trump elnök a beiktatása után három hetet várt azzal, hogy felhívja a kínai elnököt, holott addig már mintegy 20 ország vezetőjével társalgott.  Több-kevesebb sikerrel, tehetjük hozzá epésen, hiszen például rövidre szabott társalgása Malcolm Turnbull  miniszterelnökkel ausztrál belpolitikai botránnyal és majdhogynem Turnbull bukásával végződött.  Peking még mindig várakozó állásponton van, de az elmúlt hetekben a Kínai Kommunista Párt vezetése világos üzenetet küldött Trump címére: egy háború a két ország között katasztrófális következményekkel járna az egész világra nézve.

A Trump-Hszi játszma

Hszi elnök a félidejéhez ér idén ősszel a várhatóan évtizedes vezetésének.  Ez érzékeny és szimbolikus időszak, amelyet a 19. kommunista párti kongresszus volt betetőzni Pekingben.  Nagyon nem mindegy tehát, hogy ezekben a hónapokban hogyan alakul Trump és Hszi kapcsolata.

Márpedig Hszi nem volt hajlandó egy lépést sem tenni a kétoldalú kapcsolatok javítása felé, amíg Trump el nem fogadja az Egy-Kína-elvet.  A múlt héten Rex Tillerson külügyminiszter intervenciója kellett, hogy Trump megtegye ezt a lépést.  Az, hogy ez nála mennyire vehető komolyan, azt nem tudjuk.  Egy ravasz New York-i ingatlanspekulánshoz méltóan valószínűleg nem jelent se többet, se kevesebbet, mint egy adu kijátszását a kínai játszmájához.

Peking feszülten figyel és gyorsan reagál minden fejleményre.  A kínai külügyi szóvivő tegnap éles hangon kikelt amiatt, mert Trump és a japán miniszterelnök tárgyalásain az amerikai elnök Tokiót támogatta a vitatott Senkaku / Diaoyu szigetek ügyében.  A szóvivő szerint a szigetek „ősidők óta” Kína elidegeníthetetlen részét képezik.

Oldódik a kínai görcs?

Mindenesetre mintha változna a kezdeti ijedtség Pekingben Trump külpolitikájával kapcsolatban.  Először is ott van a tajvani kérdés, amelynek megváltoztatásához kötöttek bármiféle tárgyalást számos ügyben, így a kétoldalú kereskedelemben.  Peking világossá tette, hogy ez számára ’vörös vonalat’ jelent és Trump most visszakozott.

Pekingi külügyi megfigyelők figyelmét természetesen az sem kerülte el, hogy Trump megváltoztatta véleményét a ciszjordániai zsidó telepek ügyében.  Hiszen választási ígérete volt, hogy az amerikai követséget Tel Aviv-ból Jeruzsálembe helyezi át.  Aztán jött egy sorsdöntő találkozója a jordán királlyal és kitáncolt ebből a kardinálisnak tekinthető ígéretéből.

Vagy ott volt a másik kampány-ígérete arról, hogy Dél-Korea és Japán elfelejtheti Washington védelmét, ha nem raknak bele több pénzt a saját védelmükbe.  Nos, ez a bombasztikus fenyegetés is ment a kukába az elmúlt hetek során.

De mire ébredünk holnap?

Káncz Csaba

Hasonlóképpen a NATO-ról vallott, kampányban hangoztatott véleménye, miszerint az egy „felesleges” szervezet.  Nos, ehhez képest azóta a NATO főtitkárának Trump kifejtette, hogy „erőteljesen elkötelezett” a védelmi szervezet irányába, éppen úgy, ahogy védelmi minisztere is ezt hangsúlyosan elmondta törökországi látogatásán.  Theresa May brit miniszterelnöknek ugyanezt fejtette ki a Fehér Házban.  Sőt még a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás kapcsán – amelyet a kampányban még össze akart tépni – is már tojástáncot jár és egy „stratégiai áttekintést” tart szükségesnek Washington Irán-politikájában.

A kínaiak egyelőre tehát elégedetten konstatálják, hogy Trumpra kiegyenlítő hatással vannak miniszterei és lassanként felismeri hatalmának határait.  Ez természetesen nem változtat Trump érzelmi hullámzásain és politikai vonalvezetésének kiszámíthatatlanságán, tehetjük hozzá.  Amíg tehát Trump áll a kormányrúdnál, alapvetően nem tudjuk, hogy másnap mire ébredünk.

Káncz Csaba jegyzete.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG