4p
Az állam által átvett önkormányzati feladatok számát nincs sok értelme összegezni, az e feladatokhoz szükséges források elvonása azonban már beszédesebb: a helyi közösségek büdzséje négy év alatt 1500 milliárd forinttal, mintegy 38 százalékkal zsugorodott. Leginkább az egészségügy területén tépázták meg a lokális közösségek (ön)igazgatási jogkörét, legkisebb mértékben a gazdasági kérdésekben csökkent helyiek hatalma.

Az elmúlt években végrehajtott állami centralizáció jegyében alapjaiban megváltozott a rendszerváltáskor kialakított feladatmegosztás az államháztartáson belül. Átalakult a közigazgatás rendszere, az egészségügyi és oktatási intézmények tulajdonosi és irányítói struktúrája, a kultúra finanszírozása. A több évig elhúzódó intézkedéssorozat eredményeképpen nagyon sok olyan feladat (és hozzá kapcsolódó finanszírozás) került át a központi kormányzathoz, amely korábban a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozott. Bár egy-egy terület átalakítása nagyon sokszor szóba kerül, a 2014-es költségvetés alapján érdemes a finanszírozás oldaláról is felmérni, hogy összességében mekkora érvágást jelent mindez az önkormányzati szektor számára.

1500 milliárddal kisebb a helyiek büdzséje

A magyar állam 2010-ben (mai árakon számolva) összesen 15 400 milliárd forintból gazdálkodott, amiből a helyi önkormányzatok 3900 milliárdot költöttek el, azaz az állami kiadások negyedéből a helyi közösségek, illetve azok vezetői gazdálkodhattak. Ezzel szemben az idei költségvetés 2400 milliárd forintos önkormányzati kiadást tartalmaz, nagyjából a négy évvel ezelőttivel azonos összesített főösszeg mellett.  Mindez azt jelenti, hogy változatlan áron számolva a szektor büdzséje 1500 milliárd forinttal, azaz 38 százalékkal csökkent, az összes állami kiadáson belüli aránya pedig 15 százalékra mérséklődött.

A finanszírozás közel negyven százalékos csökkentése azonban különbözőképpen érinti az egyes területeket. A feladatelvonás és az ezzel kapcsolatos forráscsökkentés leginkább az egészségügy területén tépázta meg a helyi közösségek igazgatási jogkörét. A kórházak és egyéb gyógyító intézmények állami irányítás alá vonása 329 milliárd forinttal, mintegy 75 százalékkal csökkentette az e területre helyben fordítható pénzek nagyságát. Nem járt jobban az oktatás sem: az iskolarendszer teljes centralizációjának eredményeképpen az e célra fordítható helyi kiadások nagysága 619 milliárd forinttal, mintegy 59 százalékkal mérséklődött.

Az önkormányzati szektor egyes kiadásai (reálértéken, 2014-es árakon - milliárd forint)
Forrás: költségvetési törvények

Az általános igazgatási kiadások között gyakorlatilag teljesen kikerült az önkormányzatok hatásköréből a tűzvédelmi feladatok ellátása, az ehhez szükséges finanszírozással együtt. Emellett közel 80 százalékkal csökkent a közrendvédelmi feladatok ellátására fordítható összeg, valamint negyedével zsugorodott a törvényhozó és végrehajtó feladatok helyi finanszírozása. Bár a feladatelvonás minden területet érintett, általánosságban azt lehet mondani, hogy a helyi közösségek beleszólása legkisebb mértékben a gazdaságfejlesztési kérdésekben csökkent: e téren 13 százalékkal zsugorodott a helyi önkormányzatok mozgástere.

Kevesebb, mint feleannyi alkalmazott

A változások eredményeképpen jelentősen megcsappant az önkormányzati vezetők foglalkoztatási jogköre is. Bár nincsenek olyan nyilvános létszámadatok, amelyekből pontosan tudható a centralizáció hatásának nagysága, a költségvetési törvényből nagyvonalakban rekonstruálható a változás. Míg 2010-ben a helyi önkormányzatok (mai áron) összesen 1262 milliárdot költöttek személyi juttatásokra, gyakorlatilag a bruttó bérek kifizetésére, addig ez az összeg az idei évre 514 milliárd forintra csökkent. Ez azt jelenti, hogy a centralizáció eredményeképpen az önkormányzati feladatok ellátására foglalkoztatott munkavállalói létszám nagyjából 60 százalékkal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG