4p
A globális klímaváltozás és a növekvő édesvízhiány alapjaiban rendezi át a biztonságpolitikai gondolkodást a nyugati világban. Az amerikai haderőnek az új felállás szerint már a tervezés szakaszában is figyelembe kell vennie a klímaváltozást. Magyarországon 2000-2012 között az aszállyal érintett területek aránya több évben is jelentősen meghaladta az 50 százalékot. Északi szomszédunk tavaly ősszel merészet lépett és a pozsonyi törvényhozás „a stratégiai nyersanyagnak számító” víz exportjának csaknem teljes körű tilalmát bevezető alkotmánymódosítást hagyott jóvá.

A washingtoni Fehér Ház szerdán jelentést adott ki, amely szerint a klímaváltozás felerősítheti az olyan feszültséget okozó tényezőket, mint a szegénység és a politikai instabilitás, valamint kedvező környezetet teremt a terrorizmus számára. Megszólalt Obama elnök is, aki szerint az amerikai haderőnek a klímaváltozást figyelembe kell vennie már a tervezés szakaszában is. Ennek tagadása, vagy a szükséges intézkedések elutasítása veszélybe sodorja az Egyesült Államok nemzetbiztonságát és aláássa fegyveres erőinek készültségét.

Obama szerint a rendkívüli szárazság Nigériában hozzájárult a Boko Haram terrorcsoport felemelkedéséhez, Szíriában pedig a rossz termés és az élelmiszerárak növekedése békétlenséget váltott ki, ami polgárháborúhoz vezetett. Az amerikai elnök második ciklusának prioritásává emelte az üvegházgáz-kibocsátás csökkentéséről szóló globális egyezmény kidolgozásának befejezését. Ez a remények szerint a decemberi párizsi klímacsúcsra várható.

Obama tapintatosan nem említette az USA egyik kulcsállamának rohamos elsivatagosodását. Az USA nyugati partján fekvő Kalifornia 40 millió lakosa már a negyedik olyan nyárnak néz elébe, amikor szárazság várható.

Úszni tilos! Figyelmeztető tábla egy kiszáradt öntözőcsatorna mellett Kaliforniában.
Fotó: EPA / Michael Nelson

A talajvíz szintje rohamosan csökken és ehhez a hedonista életmód nagymértékben hozzájárul. Los Angeles lakói egy kutatás szerint napi átlag 265 liter vizet használnak, de a gazdagabb városokban (Malibu, Newport Beach), ahol a kertekben nagy elülső pázsitot gondoznak, az egy főre jutó fogyasztás egyes hónapokban eléri a napi 760 litert is.

Európai és hazai kihatások

A bevándorlók és menekültek Európába áramlását is nagyban befolyásolják az egyre romló éghajlati viszonyok a szubszaharai régióban. Az amerikai haditengerészet egy korábbi tanulmánya szerint az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyok miatt mintegy kétszázmillió ember akarja elhagyni lakhelyét.

A világban napjainkban 51,2 millió menekült bolyong – ez több, mint a II. világháború óta bármikor. Főként Szíria és Irak összeomlása, Nyugat Afrika felekezeti összecsapásai és a Száhel-övezet kiszáradása miatt kelnek útra milliók. Az Európai Unió pedig ennek hatására olyan nagyságrendű menekültválsággal szembesül, mint utoljára a jugoszláv polgárháború ideje alatt.

A hazai Központi Statisztikai Hivatal a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban kétévente megjelenő legfrissebb kiadványában megállapítja, hogy az emberiségre valós veszélyt jelent a klímaváltozás. Annak biológiai, gazdasági és társadalmi hátrányai már napjainkban is kimutathatóak, teszik hozzá. Az elmúlt 113 évben jelentősnek számító, egy teljes fokkal emelkedett Budapest átlaghőmérséklete, miközben lassan, de folyamatosan mérséklődött a csapadék éves mennyisége. Magyarországon 2000-2012 között az aszállyal érintett területek aránya több évben is jelentősen meghaladta az 50 százalékot.

Északi szomszédunk tavaly ősszel merészet lépett és a pozsonyi törvényhozás „a stratégiai nyersanyagnak számító” víz exportjának csaknem teljes körű tilalmát bevezető alkotmánymódosítást hagyott jóvá. Ez alól egyedül a palackozott ásványvíz képez majd kivételt, illetve a jogszabály ideiglenesen feloldható lesz rendkívüli helyzet idején vagy humanitárius okokból.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG