2p
Németország eddig 120 milliárd eurót takarított meg a 2008-ban elmélyült világméretű pénzügyi válsággal a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi központi bank (Bundesbank) egy belső elemzésére hivatkozva.

A Bundesbank kimutatása szerint a válság előtti utolsó évben, 2007-ben 4,3 százalék volt a német állampapírok átlagos kamata, 2013-ban pedig már csak 2,6 százalék, holott időközben a német gazdaság recesszióban is volt, és előfordult, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány meghaladta a 3 százalékos uniós határértéket, az államadósság pedig végig emelkedett.

Az öröm

A visszaesés egyik fő oka, hogy az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezetben államadósság-válsághoz vezető globális pénzügyi krízis miatt egyre alacsonyabbra szállította irányadó kamatát, ami így a 2008 nyarán regisztrált 4 százalékról egészen 0,15 százalékra csökkent. A másik fő ok, hogy a stabilitás jelképének számító Németország államkötvényei befektetési menedékké váltak, ami tovább fokozta a kamatcsökkentő hatást, például 2012-ben rendszeresen voltak olyan állampapír-aukciók, amelyeken negatív hozamszint alakult ki, vagyis a befektetők fizettek azért, hogy a német állam őrizze pénzüket.

Mindennek hatására 2008 és 2013 között a szövetségi kormány, a tartományok és az önkormányzatok együtt 120 milliárd eurót takarítottak meg a kamatkiadásokon ahhoz viszonyítva, amennyit a 2007-es kamatszint fennmaradása esetén kellett volna fizetni.

Az üröm

A pénzügyi mozgástér nem tervezett bővülése azonban a takarékosság rovására ment - írta a Welt am Sonntag, kiemelve, hogy nemcsak a véleményüket nyilvánosan vállaló elemzők, hanem név nélkül nyilatkozva pénzügyminisztériumi illetékesek is azt mondják, hogy az utóbbi éveket nem az államháztartás fenntarthatóságát szolgáló lépések jellemezték, hanem az államháztartást középtávon súlyosan megterhelő új szociális juttatások kialakulása.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG