3p
Körvonalazódik valamilyen megállapodástervezet London és az Európai Unió között a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorítását célzó brit reformkövetelés ügyében.

 

A BBC és a Financial Times című gazdasági napilap uniós és brit kormányforrásokból egyaránt úgy értesült, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kompromisszumos tervezetet terjeszt a pénteken Brüsszelbe látogató David Cameron brit miniszterelnök elé.

 

Csak, ha bizonyítják

Ennek alapján a brit kormány lehetőséget kaphatna arra, hogy az EU-munkavállalók csak meghatározott idejű munkaviszony után férhessenek hozzá a brit szociális ellátórendszer egyes szolgáltatásaihoz. Ezt a korlátozást azonban az értesülések szerint London csak abban az esetben alkalmazhatná, ha bizonyítja, hogy az EU-társállamokból érkező munkavállalók beáramlása elfogadhatatlan terhet ró a brit jóléti és szociális rendszerre. Így a korlátozás egyfajta vészfék formájában léphetne életbe.

A BBC úgy tudja, hogy ezt a rendszert más EU-tagállamok is alkalmazhatnák, de az Európai Bizottság az engedélyezés előtt megvizsgálná, hogy valósak-e a vészfék használatára a kérelmező országok által felhozott indokok.

A brit reformigények legvitatottabb eleme alapján az EU-társállamokból érkező munkavállalók csak négyévi folyamatos, legális nagy-britanniai munkaviszony után férhetnének hozzá a brit szociális juttatások teljes köréhez.

Állás nélkül jönnek

Cameron a BBC televíziónak adott minapi évindító interjúban ezt a korlátozási tervet azzal indokolta, hogy a többi EU-tagállamból Nagy-Britanniába munkavállalási céllal utazók 60 százalékának nincs állásajánlata, amikor megérkezik, és a sikeresen elhelyezkedők 40 százaléka is "komoly összegű" szociális támogatásban részesül, amely egyes esetekben "7-8-9-10 ezer fonttal" toldja meg éves jövedelmüket.

Titkolóznak

A brit kormányfő kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy ha a jövő hónapban esedékes EU-csúcson sikerül megállapodásra jutni a brit reformigényekről, akkor már a nyárra ki lehetne-e írni a brit EU-tagság sorsáról tervezett népszavazást. Kijelentette: szeretné, ha februárban sikerülne egyezségre jutni, és "utána jöhetne a referendum". Az időzítésnél azonban fontosabbak a megállapodás tartalmi elemei, és ha februárban nem születik megállapodás, akkor folytatódnak a tárgyalások - tette hozzá.

A brit EU-referendumról elfogadott törvény 2017 végéig írja elő a népszavazás megtartását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG