2p
Lemondott a ciprusi központi bank elnöke, Panikosz Demetriadesz, akit bírálatok értek az országot sújtó tavalyi pénzügyi válság kezelése miatt.

A ciprusi kormány közleménye szerint Nikosz Anasztasziadesz köztársasági elnök elfogadta a lemondást, egyben megköszönte Panikosz Demetriadesz munkáját, hogy segített elkerülni az ország államcsődjét és stabilizálni a ciprusi bankszektort.

A kormány közleményében nem szerepelt indoklás, hogy miért mondott le Demetriadesz, de az AP hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a köztársasági elnök és a központi bank elnöke korábban többször is vitába keveredett egymással.

Eljárás is indult ellene

2013-ban Nikosz Anasztasziadesz élesen kritizálta a központi bank vezetőjét, hogy rosszul kezeli a Ciprusnak nyújtott nemzetközi pénzügyi mentőcsomag ügyét. Anasztasziadesz azt is kijelentette, hogy eljárást kezdeményez Panikosz Demetriadesz ellen, mert nem végezte megfelelően a munkáját.

Ciprus 2013 tavaszán fordult pénzügyi támogatásért a nemzetközi hitelezőkhöz, és három év alatt 10 milliárd euró kedvezményes kölcsönt kap. Ebből 9 milliárd eurót az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), 1 milliárd eurót a Nemzetközi Valutaalap biztosít.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó névtelen források szerint a központi bank vezetője Harisz Georgiadesz pénzügyminiszternek nyújtotta be lemondását levélben. A források szerint Panikosz Demetriadesz személyes és családi okokkal indokolta döntését, valamint azzal, hogy nehéz volt együttműködnie a központi bank igazgatósági tanácsával.

Panikosz Demetriadesz 2014. április 10-én távozik a ciprusi központi bank éléről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG