4p
A görög reálgazdaság továbbra is lejtmenetben, a hitelezők elfáradtak már az elhúzódó kutyakomédiában, de a mai rigai csúcstalálkozó mégis áttörést hozhat. Athén csődje ugyanis destabilizálná a teljes balkáni térséget, érvel egyes belső jelentések szerint Merkel és egy destabilizált Balkán még inkább teret engedne az orosz expanziónak. Ezt pedig Berlin és Washington nem engedheti.
Merkel és Ciprasz Brüsszelben, 2015 áprilisában.
Fotó: EPA/ANDREA BONETTI

Angela Merkel kancellár ma megbeszélést folytat Rigában Alekszisz Ciprasz görög miniszternökkel az EU-s vezetők Keleti Partnerségi Csúcstalálkozójának keretében. Egy halvány reménysugár Athén számára ebben a fárasztóra nyúló szappanoperában. Diplomáciai források szerint a napokban Athén először rakott le egy konstruktív és megalapozott reformprogramot a hitelezői asztalára, így Rigában akár egyfajta áttörésre is sor kerülhet.

Hétfőn a To Vima nevű görög napilap jelentette, hogy az Európai Bizottság tervezi a trojka még fennmaradt hitelmegállapodásából az 1,8 milliárd eurós EU-s rész felszabadítását Athén számára. Görögország a lap szerint még megkapná azt az 1,9 milliárd eurós profitot is, amelyet az EKB a 2010-ben vásárolt görög kötvényeken söpört be és még 1,3 milliárd eurót, amelyet júliusban kap meg az EKB egyéb görög kötvényeken szerzett profitjából.

A reálgazdaság továbbra is zsugorodik

A trojka képtelen volt megegyezésre jutni Antonis Szamarasz vezette előző kormányzattal mandátumának utolsó pár hónapjában. Bár a Sziriza hatalomra kerülése után a június 30-án lejáró megszorító csomag politikájának folytatását ígérte, ezt a belső politikai ellentétek nem tették lehetővé.

Ha ez a huzavona folytatódik, Athén csődbe megy, több mint 300 milliárd eurós teljes adósságával egyetemben. Megegyezés hiányában a csőd heteken belül bekövetkezhet, hiszen a görög államnak idén közel 24 milliárd eurót kell még törleszteni, beleértve 11 milliárd eurót július-augusztusban.

A görög reálgazdaság hajója továbbra is süllyed. A Hellén Kereskedelmi és Vállakozói Kamara (ESEE) friss kimutatása szerint csak a Sziriza hatalomra kerülése óta eltelt négy hónapban a görög gazdaság 18 000 munkahelyet vesztett el. Ez nem is csoda, hiszen a banki hitelekért folyamodó vállalkozások igényléseinek 95%-át a pénzintézetek elutasítják.

Athén geostratégiai pozíciója lehet a mentőöv

Merkel koalíciójának több vezető politikusa viszont már elleneznek bármifajta további nagy horderejű hitel megállapodást Athénnal. Volker Kauder, a kormányzó CDU/CSU parlamenti frakciójának vezetője kijelentette a napokban: „Nincsen szükség egy harmadik csomag megvitatására. A görögöknek meg kell mutatniuk, hogy a már megállapodott ösvényen haladnak”.

De a kancellár telefonja újra csöröghetett a washingtoni Fehér Házból, mert berlini bennfentesek szerint Merkel az utóbbi napokban behívatta kisebb csoportokban a CDU-s elégedetlenkedőit és elhajlóit a Kancellári Hivatalba. Merkel döntő érve az új athéni mentőcsomag mellett Görögország, mint NATO-tagállam geostratégiai pozicionáltsága és súlya.

Athén kiválása tovább destabilizálná a teljes balkáni térséget, érvel a jelentések szerint Merkel és egy destabilizált Balkán még inkább teret engedne az orosz expanziónak. Berlin pedig korlátozni akarja Moszkva befolyását az EU-érdekek szempontjából is fontosnak tekintett Balkánon, elsősorban Szerbiában és Boszniában. Ez az álláspont egyébiránt, amelyet a Fehér Ház is képvisel már hónapok óta ezzel a kényes kérdéssel kapcsolatban.

A CDU-csúcsvezetés kedden ült össze egy krízistanácskozásra, hogy a párton belüli lázadás elkerüljék. Nem lesz egy könnyű meccs, mert becslések szerint a konzervatív honatyáknak mintegy harmada nem ossza Merkel és Schäuble pénzügyminiszter véleményét Athén megmentésével kapcsolatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG