3p
Javában zajlik az EU tagságról szóló, egy hónap múlva sorra kerülő brit népszavazás kampánya. A kilépést pártolók egész képtelen és torz történelmi példákat hoznak a Római Birodalomtól Hitlerig, Cameron miniszterelnök viszont egy olyan embert hoz példának, aki a mai Unióhoz hasonló elképzelést vázolt fel egykor. Ma az USA egy állama viseli a nevét.

Pár napja az immár nem csak frizurájával, de alpári megszólalásaival is Donald Trumpot utánzó volt londoni polgármester, Boris Johnson próbálta összemosni a mai, önkéntes társuláson alapuló Európai Uniót a korábbi erőszakos hódítók birodalmaival, Rómától Napóleonon át Hitlerig. A tagság mellett érvelők, David Cameron vezetésével viszont megemlítenek egy embert, aki 323 éve javaslatot tett egy a maihoz hasonló európai szervezetre az önkéntesség alapján, a történelemben először. Az illető ráadásul angol volt, neve William Penn.

Nagyot alkotott

Penn terve akkor nem vált valóra, nevét azonban egy földrajzi területet, egykori angol gyarmat, ma az USA tagállama, Pennsylvania viseli. Akkori ötletei és elvei nem vesztek kárba: ő kezdte hangoztatni az angol gyarmatok unióját, ami a későbbi Amerikai Egyesült Államok alapeszméje lett. Az angol király 1681-ben őt jelölte ki a hatalmas amerikai terület birtokosává, melyen létrehozta Pennsylvania államot, és megalapította fővárosát, Philadelphiát. Az alkotmány, melyet államában kidolgozott, később az Egyesült Államok alkotmányának is alapját képezte.

Török és orosz tagság

Penn később, 1693-ban írta meg az egységesedő Európára vonatkozó tanulmányát. Alapelve az volt, hogy létrejönne egy parlamentszerű intézmény, melyben a tagállamok képviseltetnék magukat, és állandóan egyeztetnének minden felmerülő problémás kérdésben, hogy ezáltal elkerüljék az európai háborúkat. Véleménye szerint ez rögtön a kereskedelem és a tudomány gyors fejlődéséhez, nagy prosperitáshoz vezetett volna azáltal, hogy a felmerülő kérdéseket békésen oldják meg.

William Penn. Forrás: wikipedia.org

Penn Európai Uniójának külön érdekessége, hogy részét képezte volna Törökország és Oroszország is. Penn a résztvevőknek egyenlő képviseletet szánt, és elképzelése szerint a vitás kérdéseket mindig addig kellet volna tárgyalniuk egy nagy kerekasztalnál, amíg megegyezésre nem jutnak. Különös jelentősége lett volna az egyes tagállamok haderejének limitálásának, ezzel is megelőzve a háborús konfliktusokat.

Maratoni ülések megegyezésig

A határok nyitottak lettek volna (akárcsak ma), és korlátozni szándékozták azt a gyakorlatot, hogy a királyi családok közötti házasságok politikai paktumok megerősítésére köttetnek. Az írás egy részében Penn leírt egy javaslatot, ami a 21. században is pontosan úgyanúgy működik: az európai vezetőknek akár egész éjjel dolgozniuk kell, egész addig, amíg egyezségre nem jutnak valamely vitás kérdésben. Kiemelte, hogy minden tagállam képviselőjének jelen kell lenni (lógás komoly bírsággal sújtandó), és senki nem távozhat addig, amíg össze nem hozzák a megoldást egy adott kérdésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG