2p
Mindenki meglepetésére előre hozott választást akar a brit kormányfő.
Theresa May. Kép forrása: EPA

Ahogy arról korábban már írtunk, rendkívüli bejelentésre készült Theresa May, ahol bejött az újságírói lottó ötös: július 8-án előre hozott választásokat terveznek Nagy-Britanniában. A mostani javaslatot igaz, még a parlamentnek is el kell fogadnia, kétharmados többséggel, illetve abban az esetben is életbe lép, ha a jelenlegi kormány ellen bizalmatlansági indítványt nyújtanak be.

A bejelentés indoklásaként a miniszterelnök elmondta: akárcsak a Brexittel, a mostani választás is a britek ügyét szolgálja, mutatván, hogy "Nagy-Britanniának nincs szüksége az Európai Unióra, és képes egyedül, a világtól függetlenül működni". Korábban ugyanakkor még hangoztatta, hogy Nagy-Britanniának szüksége van arra a stabilitásra, amit a 2020-ig tartó mandátum adni tud, így "semmiképp sem" tervez előre hozott választásokat.

Ledobta a kesztyűt

Theresa May - meglehetősen szenvedélyes - bejelentésében elmondta, hogy az előre hozott választásokkal nem csak az Európai Uniónak kívánnak példát mutatni, hanem a brit politikának is. Mint fogalmazott: a Brexittel az Egyesült Királyság megmutatta, hogy egyedül Nagy-Britannia dönthet a brit törvényekről és az ország működéséről, az emberek akarata volt ez, egyes politikai szereplők azonban kétségbe vonják az emberek döntését.

A miniszterelnök így úgy döntött, hogy az előre hozott választásokkal az ország sorsa után most a politikában is döntsenek az emberek. "Westminsterben egységnek kellene lennie, de ez nincs most meg, a liberális demokraták patthelyzetet teremtenek a parlamentben, az SNP pedig mindent ellenez, amit a kormány cselekszik. Nem fogom hagyni, hogy az ellenfeleim ellehetetlenítsék a kilépési tárgyalásokat. Ha most nem írunk ki választást, ez a kicsinyes játszma tovább folytatódik", fűzte hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG