2p
Mostanában egyre nagyobbat nyitnak az európai vezetők a V4-ek javaslata felé.
Orbán Viktor és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Érdemes tárgyalni a rugalmas szolidaritás elképzeléséről, amelyet a V4 csoport mutatott be a pozsonyi EU-csúcson - mondta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

A német szociáldemokrata politikus az előző héten rendezett tanácskozás eredményeiről tartott tájékoztatóján kiemelte: nyilvánvalóan Szlovákia és Csehország vetette fel a V4 csoport másik két államának, Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy tárgyalni kell a menekültválságban segítségre szoruló uniós tagországok támogatásáról és menekültek befogadásáról azzal a feltétellel, hogy mindenki saját hatáskörben dönthet arról, kit fogad be. Schulztól egyébként ez a mostani nyilatkozat a megszokottaknál jóval enyhébb hangvételű. >>>

Ez az elképzelés előrelépést jelent, párbeszédet kell kezdeni róla - mondta Martin Schulz. Szerinte a menekültek elosztása 28 tagország között nem lenne gond, a probléma éppen abból adódik, hogy nem mindenki vesz részt benne, az pedig politikai cinizmus, hogy éppen azok vádolják tehetetlenséggel az EU-t, akik kivonják magukat.

Orbán ezt csúnyán benézte?

Arra a kérdésre, miként értékeli Orbán Viktor felvetését az illegális határátlépők EU-n kívüli elhelyezéséről, azt mondta, nem gondolja, hogy menekülteket ki kellene vinni Európából más régiókba, hogy ott táborokban, őrizet alatt tartsák őket.

Szerinte előfordulhat, hogy a magyar kormányfő néhány dolgot összekevert, hiszen arról zajlik diskurzus, hogy az EU-ba igyekvő menedékkérőknek kellene az EU-n kívül, például észak-afrikai országokban állomásokat létrehozni, ahol le lehetne folytatni a menedékjogi eljárást, és ahonnan az uniós tagországok befogadhatnák a védelemre szoruló kérelmezőket, hogy ne az életük kockáztatásával, embercsempészek hatalmába kerülve próbáljanak meg bejutni az EU-ba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG