3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A gazdasági növekedés ütemének a kormány által vártnál is nagyobb mértékű lassulását jelzi a rangos német közgazdászprofesszorokból álló "Bölcsek Tanácsa".

A köznyelvben csak az "Öt Bölcs" néven ismert tanácsadó testület az idén 1,2 százalékos GDP-növekedést vár 1,9 százalék helyett, 2015-re pedig a kormány 1,3 százalékos előrejelzése helyett mindössze 1,0 százalékosat.

Az idén a jó évkezdet után főként külső hatásokra lelassult a német gazdaság motorja - állapítja meg a dokumentum. A lassulás a szakértők szerint esősorban globális krízishelyzetek jelentkezésére, valamint a lanyha euróövezeti konjunktúrára vezethető vissza - írja az MTI.

Merkel komolyan veszi a kritikát

A bölcsek tanácsa azonban a német kormány háza táján sem talált mindent rendjén valónak. A koalíció véleményük szerint elhibázott energiapolitikai kurzusa, illetve foglalkoztatási és szociális politikája a későbbiekben vissza fog ütni. Hangsúlyozták, hogy a nyugdíjreform és a szövetségi minimálbér bevezetése potenciálisan rontja a német gazdaság versenyképességét.

Angela Merkel kancellár a tanulmány szerdai átvétele alkalmából indokolatlannak nevezte a nyugdíj- és minimálbér intézkedésekkel szemben megfogalmazott bírálatot, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány komolyan veszi a "konstruktív kritikát".

Keveslik a kormányzati költést

A közgazdász professzorok elemzésükben hangsúlyozták a beruházásoknak a gazdasági növekedés ösztönzésében játszott fontos szerepét és felhívták a figyelmet arra, hogy a borús növekedési kilátások tükrében egyre több szakértő kevesli a német kormányzati beruházásokat.

Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a nyomásnak engedve nemrégiben 2018-ig tartó 10 milliárd eurós infrastrukturális, oktatási és kutatási beruházási programot jelentett be.

"A közberuházások valóban túl kevésnek tűnnek" - fogalmaz a dokumentum, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a kormánynak pénzügyi szavahihetősége védelmében következetesen meg kell valósítania a költségvetés jövő évi egyensúlyba hozására kitűzött célját. A kormánynak a túlköltekezés helyett inkább a privát beruházások növekedéséhez kell kedvezőbb kondíciókat teremteni - javasolja a dokumentum.

Az Öt Bölcs elemzésében bírálta az Európai Központi Bank (EKB) "túlzottan expanzív" monetáris enyhítő politikáját, többek között az eszközvásárlások több szakértő által vitatott programját is. "A terv hosszú távon súlyos kockázatokat hordoz az euróövezetre nézve", ugyanis az ilyen intézkedések csökkentik a tagországokra nehezedő nyomást gazdaságaik és pénzügyeik rendbe tételére - fogalmaz a dokumentum.

Négy bölcs férfi, egy bölcs nő

A közgazdászprofesszorokból álló tanácsadó testület 1963 óta évi rendszerességgel állítja össze szakvéleményét a német kormány számára a gazdasági helyzet alakulásáról. A tanács tagjait több éves időtartamra a kormány kéri fel a feladatra.

A testületnek 2004 óta hagyományosan egy tagja nő, aki jelenleg Isabel Schnabel, a mainzi egyetem professzora. A tanács élén 2013 márciusa óta Christoph Schmidt, az RWI (Rheinisch-Westfälische Institut für Wirtschaftsforschung e. V.) gazdaságkutató intézet elnöke áll. A tanács további tagjai: Peter Bofinger würzburgi egyetem professzora, Lars Feld a freiburgi egyetem professzora és Volker Wieland, a frankfurti Goethe Egyetem professzora.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG