2p
A török külügyminiszter szerint egy követ fújnak a szociáldemokraták és a szélsőjobbosok is, így mindegy, ki nyerte a választásokat.
A török nemzeti lobogó és az Aranyszarv Metróhíd az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoroson, a Boszporuszon. MTI Fotó: Cseke Csilla

Ahogy arról már korábban írtunk, a holland elnökválasztáson bravúrral nyert a Mark Rutte vezette Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD), ők a szavazatok 21 százalékát szerezték meg, míg a szélsőjobboldali Geert Wilders vzette Szabadságpárt (PVV) csak 13 százalékot tudott összeszedni. Törökország ugyanakkor továbbra is kitartóan ekézi a hollandokat, most épp Mevlüt Cavlusoglu török külügyminiszter foglalt állást az ügyben.

A politikus szerint ugyanis az, hogy több holland párt is hasonló eredményt ért el, valójában azt jelenti, hogy „mind ugyanolyan”. Mint fogalmazott: „nincs különbség Geert Wilders és a szociáldemokraták gondolkodása között”, márpedig ez a gondolkodás „a szakadék szélére sodorja Európát, ahol hamarosan vallásháborúk fognak kirobbanni.” Wilders erre egyébként rá is játszott az utolsó nyilatkozatában, ahol becsmérelte Mohamed prófétát.

Merkel gratulált

Míg Törökország és Hollandia között tovább folyik a parázs szóváltás, Angela Merkel német kancellár gratulált Rutténak, hozzátéve, hogy a hollandiai választás eredménye egyértelmű állásfoglalást takar Európa mellett. Megfogalmazása szerint Hollandia Németország "partnere, barátja és szomszédja, ezért nagyon örül, hogy a választás magas részvételi arány mellett nagyon Európa-párti eredményre vezetett".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG