3p
Ki az a Gülen, akinek a számlájára írják a július 15-i merényletkísérletet, és akinek állítólagos követőit tízezer számra bocsátják el vagy veszik őrizetbe Törökországban? Vajon veszélyes, vagy csak Erdogannak nem tetszik?
Modern mecset Berlinben (Wikimedia Commons)

„Ne mecseteket építsetek, hanem iskolákat” - idézi a Heise.de német weboldal Fethullah Gülen török politikust, akit a török kormány a puccskísérlet felelősének nevez. Iskolái már az eégsz világon léteznek, Németországban is, és a kormányzó iszlamista AKP párt támadásainak vannak kitéve. Az AKP külföldön is hajtóvadászatot tart a támogatóira, de legalábbis arra biztatja híveit, hogy jelentsék őket.

Recep Tayyip Erdogan elnök és támogatói számára ő az első számú közellenség, 2013 óta, pedig sokáig Erdogan és ő ugyanazon az úton jártak. Gülen egy olyan prédikátor, aki Said Nursi tanait továbbfejlesztve az iszlám egy modernebb és demokratikusabb változatának híve, ellentétben Erdogannal, aki egy ezzel szembehelyezkedő irányvonalat (Milli Görüs) képvisel – írják. Érdekes, hogy a szekuláris, azaz az egyház és állam szétválasztását hirdető korábbi török politikában mindkét irányzatot üldözték.

Sem Erdogannal, sem Gülennek nem tetszett a szekularizáció. Gülen a prédikációk helyet inkább világias, nyitottabb irányvonalat képviselt, öltönyt húzott, keresztény és zsidó vezetőkkel, még a pápával is találkozott. Erdogan inkább az egyszerű, műveletlen kisembereket képviselte. Egyszer még azt is kijelentette, hogy nem olvas könyveket, nincs erre ideje.

Gülen inkább az oktatást, képzést részesítette előnyben, azt nevezte az egyik legfőbb erénynek, és maga is számos könyvet írt. Az egyik címe például „Iszlám és demokrácia”.

Egy időben a kilencvenes években mindkét politikus karrierje véget érni látszott, Erdogant is elítélték, Gülen pedig az USA-ba emigrált, miután egy videófelvétel jelent meg róla, amelyben az állam fokozatos átvételére biztatta híveit. (Szerinte a felvételt manipulálták.)

Gülen ma mintegy ezer iskolát tart fenn világszerte, plusz egyetemi előkészítőket, amelyek nélkül nehéz egyetemre kerülni, de ahol Gülen tanait is tanítják. Olyanok a modern és haladó tanai, mint az AKP párt komplett ellentétje – írják. Például elveti a kötelező fejkendő-viseletet, miközben Erdogan tagadj a nemek egyenlőségét.

Vannak azonban Gülennek középkori, maradi tanai is, mint például az, hogy az iszlámtól való elfordulás halállal büntetendő. Bár kifelé nyitottságot hirdet, a szervezetén belül szektaszerű struktúrák uralkodnak, és aki ki akar szállni, azt fenyegetik, terrorizálják, büntetik – állítja a német oldal.

Gülen követői komolyak, műveltek, a párbeszédet keresik és elutasítják az erőszakot – írja a cikk. Teljes ellentétben Erdogan követőivel, akiket erőszakos hordához hasonlítanak. Ugyan Erdogant és Gülent is egyfajta személyi kultusszal veszik körül követőik.

Gülen világszerte több millió követőre tett szert, és az iskolákon túl gazdasági vállalkozásokat, alapítványokat, kiadóvállalatokat is tart fenn. Törökországi érdekeltségeit azonban az idén a rendőrség lefoglalta. Követői a letartóztatások és elbocsátások alapján elsősorban a rendőrség, ügyészség és a bírák között fordultak elő nagyobb számban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG