4p
Az év későbbi szakaszától mindenképpen gyorsulni kezd a magyarországi infláció a belépő bázishatások miatt, és ez várhatóan óvatosságra készteti a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is - jósolták a vártnál alacsonyabb múlt havi inflációs adatok pénteki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

Márciusban 0,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintnél. Ez megegyezett a februárban mért éves inflációval. A citybeli elemzői közösség előzetesen 0,2-0,4 százalékos tizenkét havi inflációt várt a múlt hónapra. 

2015 közepére lehet meg a cél


A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni közgazdászai a pénteki adatismertetés után hangsúlyozták, hogy a magyarországi infláció immár a harmadik egymást követő hónapban szolgált lefelé mutató meglepetéssel. A cég számításai szerint az idei év eleje óta a konszenzusos várakozáshoz mért halmozott elmaradás 0,6 százalékpont.

A JP Morgan elemzői ennek ellenére decemberre már 2 százalék feletti éves inflációs ütemet várnak. Érvelésük szerint mivel az idei közműdíjcsökkentések mértéke elmarad a tavalyiakétól, az éves bázishatások az idei második félévtől már felfelé hajtják az inflációt.

A ház szakértőinek várakozása szerint 2015 második negyedévére az MNB középtávú 3 százalékos célszintje felé tart a maginfláció és a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció üteme, és azután e szint környékén stabilizálódik a jövő év hátralévő részében.

Még egy kamatvágást hozhat az adat


A JP Morgan londoni elemzői ennek alapján megerősítették azt a prognózisukat, hogy az MNB monetáris tanácsa ebben a hónapban végrehajt még egy utolsó, 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést, és az így elért 2,5 százalékos alapkamaton befejezi az enyhítési ciklust.

A cég szakértői hangsúlyozták: bár nem ez az alapeseti forgatókönyvük, de nem tartják kizártnak a még további MNB-kamatcsökkentést, ha az eurójegybank (EKB) is csökkenti alapkamatát, ha a forint jelentős erősödésnek indul, vagy ha a növekedési kilátások romlanak.

A JP Morgan közgazdászai ugyanakkor alapesetben azt várják, hogy a 2,5 százalékos alapkamat 2015 második negyedévéig nem változik, és az MNB akkor kezd kamatemelési ciklusba. A ház elemzői kiemelték, hogy az idei év végi MNB-kamatvárakozásuk 0,50 százalékponttal alacsonyabb a szélesebb konszenzusnál, amely már 2014 végére 3 százalékos MNB-alapkamatot valószínűsít.

Ha nem lesz több rezsicsökkentés


A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői is azzal számolnak, hogy a magyar jegybank ebben a hónapban 2,50 százalékra csökkenti alapkamatát, és itt leállítja az enyhítési ciklust.

A ház szakértői szerint is van azonban esély arra, hogy az alacsony infláció, a felzárkózó piaci adósságpapírok újbóli befektetői kereslete és a forint valamelyes erősödése még további kamatcsökkentésekre késztetheti a monetáris tanácsot.

Mindazonáltal a GS közgazdászainak várakozása is az, hogy 2014 végén, 2015 elején meredekebb ívben gyorsulni kezd a magyarországi infláció a korábbi közműdíjcsökkentésekből eredő bázishatások belépésével. 

Ha nem lesznek további közműdíjcsökkentési lépések, akkor az éves összevetésű infláció 2015-ben eléri az MNB 3 százalékos célszintjét - jósolták pénteki értékelésükben a Goldman Sachs londoni elemzői.

Ezt várja más ház is

Ugyanezt várják az HSBC bankcsoport londoni befektetési részlegének szakértői. A pénteki inflációs adatismertetés után közölték: novemberig 1 százalék alatti éves összevetésű inflációs ütemeket várnak, decemberben azonban már jelentősebb megugrással, 2 százalék felé tartó tizenkét havi inflációval számolnak. Ennek felhajtóereje az HSBC prognózisa szerint a tavaly novemberi 10 százalékos közműdíjcsökkentésből eredő éves bázishatás lesz.

A ház elemzői jövőre szintén 3 százalékhoz közelítő inflációt jósolnak, bár megjegyezték, hogy erre a várakozásukra látnak lefelé ható kockázatot, egyebek mellett az importált dezinflációs nyomás - elsősorban az alacsony euróövezeti infláció - és a lassú világgazdasági növekedés miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG