3p
Az építőipar lassulását mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai a K&H és a Buda-Cash szakértői szerint.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője kommentárjában kiemeli: a friss adat az ágazat lassulását mutatja, egyben az is kiderül belőle, hogy a lakásépítések még nem segítik a bővülést. Márpedig a tartós, stabil építőipari fejlődéshez a lakásépítésekre is szükség van, de erre még várni kell - vélekedett.


Út- és vasútépítés húz

A szakértő szerint az augusztusi adatok beleillenek az idei trendbe, amely szerint az - egyéb építményekhez sorolt - vasút- és útépítések, valamint a közműfejlesztések hajtják az ágazatot. Ugyanakkor lassulásra utal, hogy az augusztusi 13,1 százalékos ütem elmarad az év első nyolc hónapjában elért 20 százalék feletti bővüléstől. 

Németh Dávid szerint az építőipar jövőbeni teljesítményét alapvetően a szerződésállomány mérete határozza meg, ezen a téren az összesített adat kedvező, mert a szerződésállomány éves szinten 36 százalékkal nőtt. Szétbontva a statisztikát azonban az látszik, hogy az egyéb építmények, vagyis a már említett vasút- és útépítések, valamint közműfejlesztések lesznek továbbra is a főszerepben. Az építőipar lassulására utal, hogy az augusztusban kötött új szerződések volumene több mint 30 százalékkal csökkent, ezen belül az egyéb építményekre vonatkozó szerződések volumene 36,5, az épületek esetében pedig 23,5 százalékos volt a csökkenés - hívta fel a figyelmet az elemző.

Látható jelek

Fazakas Péter, a Buda-Cash elemzője is hangsúlyozta: több mutató is arra utal, hogy a továbbra is élénknek mondható éves növekedés ellenére a megtorpanás jelei láthatóak az építőiparban. Kiemelte, hogy kissé mérséklődött az építőipari termelés éves növekedése, mivel a KSH friss adatai szerint augusztusban bő 13 százalékkal bővült, és ez az adat elmarad az év első felére jellemző, 20-30 százalékos növekedési ütemektől.

Az elemző szerint a fő számok továbbra sem rosszak az építőiparban, de a 2013 második felében - 2014 első felében jellemző gyors növekedés időszakának vége, és már csak a bázishatás miatt látható év/év alapon jelentősebb növekedés, a megelőző hónapok szintjéhez képest már nem.

Fazakas Péter kifejtette, hogy a fix bázisú (2010 átlaga) volumenindex idősort nézve az elmúlt hónapok már nem mutatnak növekedést, szemben a megelőző mintegy egy év folyamatos élénkülésével. Az építőipari termelés volumenindexe szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a 2010. évi átlag 108,1 százalékán áll jelenleg. 

A másik lényeges tényező a rendelésállományok alakulása: augusztusban az új rendelések 31 százalékkal álltak alacsonyabban, mint egy évvel korábban és a 124,1 milliárdos új rendelésállomány összegszerűen is közel másfél éve a legalacsonyabb - mondta. A teljes rendelésállomány is immár negyedik hónapja csökken havi alapon, bár éves összevetésben továbbra is növekedés látható - fűzte hozzá Fazakas Péter.

Elmondta azt is, hogy az építőipar egyre kisebb mértékben járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG