2p
A német kormány integrációs jelentést tett közzé pénteken, amely azokban nemcsak a menekültekkel, hanem a korábban bevándoroltakkal is foglalkozik. A migráns gyerekek tanulmányi eredményei sokat javultak, az iszlamizmusról azonban a bírálók szerint túl kevés szó esik.
Fotó: CEphoto, Uwe Aranas / CC-BY-SA-3.0

E jelentés szerint 2015-ben az iskolát elvégző migráns származású gyerekek 17 százaléka tett érettségit Németországban, ez az arány öt évvel korábban még csak 9 százalék volt. A középiskolát végzettek aránya 38-ról 43 százalékra ment fel ez idő alatt, az iskolát el nem végzőké pedig 16-ról 12 százalékra csökkent. Emellett azonban nőtt azon gyerekek aránya, ahol otthon nem németül beszélnek, és stagnált a szegénység által fenyegetett családok aránya – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A munkaerőpiacon kevesebb az előrelépés, például a migráns hátterű személyeket jóval ritkábban hívják be felvételi elbeszélgetésre, ha jelentkeznek egy munkahelyre. A munkanélküliség pedig a németekének változatlanul nagyjából duplája közöttük.

Az integrációs kurzusokon részt vevők száma a 2014-es 140 ezerről 2015-ben 180 ezerre emelkedett.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a 2015-ben Németországba érkezett mintegy 2,1 millió ember 45 százaléka a többi EU-s országból érkezett. Az országban 190 -féle másik állam állampolgárai élnek.

A Der Spiegel inkább bírálta a jelentést, azt emelve ki, hogy az integráció csak lassan halad, a muszlimellenesség erősödik, a menekülteknek sok problematikus beállítottsága van. Leginkább azonban azt hiányolták, hogy ezeket a kérdéseket csak említésszerűen vették elő. A szalafizmus szó egyáltalán nem fordult elő a jelentésben, az iszlamizmus és az antiszemitizmus pedig csak érintőlegesen.

Német politikusok nemrég arról döntöttek, hogy a politikailag motivált, nemzeti hovatartozással és vallási meggyőződéssel kapcsolatos bűncselekményeket külön számba veszik majd a statisztikákban. Ezt a jelentés készítője, a török származású integrációs kormánymegbízott a következő jelentésben ígéri - írja a Der Spiegel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG