3p
Az uniós pénzekről egyébként is be kell számolni, az MSZP az oktatásról, a Jobbik pedig a férfiak nyugdíjazásáról indított politikai vitát.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Az Országgyűlés hétfőn és kedden három politikai vitával folytatja és fejezi be az előző héten kezdődött ülését. A képviselők a kormány, az MSZP és a Jobbik által javasolt témában is politikai vitát tartanak, miután az LMP felvetésére szerdán már tárgyaltak a munkaerőhiány okairól.

Uniós pénzek: muszáj erről beszélni

Az ülés hétfőn 11 órától napirend előtti felszólalásokkal folytatódik, amit kérdések és azonnali kérdések követnek.  Ezután a kormány kezdeményezésére a 2014 és 2020 között Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról tartanak politikai vitát több mint hétórás időkeretben. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erről szóló előterjesztése indoklásában emlékeztetett: egy kormányrendelet írja elő a kabinetnek, hogy félévente az Országgyűlés előtt számoljon be a brüsszeli pályázatok tervezéséről, végrehajtásáról és ellenőrzéséről.

Az európai uniós forrásokra az idén még 1000 milliárd forint értékű pályázatot szeretnének kiírni, jövőre pedig mintegy 2000 milliárd forintos támogatásra számíthatnak a magyar vállalkozások.

Kedden az oktatás és a férfiak nyugdíjazása a téma

A keddi ülésnap reggel 9 órakor a közoktatás helyzetéről szóló vitával kezdődik, amelyet az MSZP kezdeményezett és a másik két ellenzéki frakció is támogatott. A parlament legfeljebb hat és fél órában tárgyalhatja ezt a napirendi pontot, majd a Jobbik szorgalmazására - és szintén az ellenzék többi pártja által támogatva - a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosításáról tartanak vitát, amelyre több mint öt óra áll majd rendelkezésre.

A téma korábban már volt napirenden, a kérdésben majdnem népszavazást is tartottak, ám az Alkotmánybíróság végül alkotmányellenesnek találta a Kúria korábbi döntését így nem lett  népszavazás a férfiak 40 év munka után történő nyugdíjazásáról. A komoly társadalmi vitát kiváltó ügyben a kormány is az ellenzők táborába állt - nem csoda, az ötlet évi 200 milliárd forintba került volna a költségvetésnek. A Jobbik most azt mondja: a tervezettnél magasabb szociális adóbevételek lehetővé teszik, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év munkaviszony után, ezért ezt a lehetőséget biztosítani kell.

PRO: Aki negyven évet ledolgozott, tisztességgel vonulhasson nyugdíjba

A férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása csak az egyik dolog, az egész nyugdíjrendszerre ráfér a reform. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a korkedvezményes nyugdíj jár a férfiaknak, de a szereplőknek le kell ülniük egy asztalhoz tárgyalni. A Privátbankár.hu műsorának vendége korábban Kordás László, a szövetség elnöke volt >>.

KONTRA: Fatális hiba lenne az általános módosítás

Míg a keményen dolgozókat valóban megilletné a kedvezményes korhatár, addig az elöregedő európai társadalmak, a szűkös költségvetés azt sejteti, hogy fatális hiba lenne az általános módosítás. Dr. Farkas András nyugdíjszakértő mondta el érveit a Privátbankár.hu-nak >>

A házszabály szerint az Országgyűlés a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének (negyven képviselőnek) indítványára tart vitát. Minden képviselő legfeljebb két politikai vitát támogathat ülésszakonként.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG