4p
Angela Merkel pártjának támogatottsága sok év után először 30 százalék alá csökkent. Viszont a koalíciós partnerrel együtt most is a szavazatok több mint 50 százalékát kapnák, többet, mint a hazai kormánypárt. Közzétettek olyan adatokat is, melyek szerint Merkel személyes népszerűsége újra 50 százalék feletti. Van nála népszerűbb?

Merkel és Orbán az EU-csúcson

Sohasem látott mélységben Merkelék népszerűsége – írtuk ma a Reuters nyomán, amit nem árt szélesebb körben szemlélni, mielőtt a kancellár asszony pályafutásának végéről beszélnénk. Az ARD kutatása szerint Angela Merkel pártja, a CDU támogatottsága 29,5 százalékra süllyedt, amire állítólag még nem volt példa. Németországban azonban – ahogy elvileg Magyarországon is – egy koalíció kormányoz, a CDU bajorországi „testvérpártjával”, a CSU-val és a szocialistákkal (SPD) együtt.

Az SPD viszont növelte is valamelyest a támogatottságát 22 százalékra, a két országos párt tehát együtt 51,5 százalékot tudhat magáénak. Összehasonlításképpen, a Fidesz (és a hazai közvélemény-kutatásokban már nem is szereplő KDNP) koalíciója a kormányközeli Századvég legutóbbi kutatása szerint 47 százalékot kapna ma (a 2014-es választáson ennél kevesebbel, a pártokra leadott szavazatok mintegy 44 százalékával jutott kétharmados többséghez).

Merkel visszajött a mélypontról?

Visszatérve Németországba, most a szélsőjobboldali AfD volt a harmadik, 16 százalékot kapott. Szeptemberben ugyanaz a cég egyébként még 32 százalékot mért a CDU-nál és 22 százalékot az SPD-nél.

A múlt héten arról is tudósított a német sajtó, hogy nagyon megugrott Merkel támogatottsága, 54 százalékra. Előzőleg nagy mélyponton volt, 45 százalékon, öt éve nem látott alacsony szinten. A legnépszerűbb most Frank-Walter Steinmeier, a szocialistáktól 75 százalékkal és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter (CDU) 63 százalékkal. (Pedig az adók kivetéséért és beszedéséért felelős pénzügyminiszterek nem szoktak túl népszerűek lenni, de most épp adócsökkentést tervez.)

Csakis Orbán Viktor

A CSU vezére, a bajor miniszerelnök, Horst Seehofer hét százalékpontot veszített és 37 százalék a népszerűsége. Alacsony a szocialista Sigmar Gabriel gazdasági miniszter és kancellár-helyettes szimpátiaindexe is.

Mi lehet a helyzet nálunk a politikusok népszerűségével? Erről nehéz friss adatokat találni. Orbán Viktor a Századvég februári felmérése szerint 49 százalékos kedveltségnek örvendett, a többi politikusról keveset tudni. Mintha arra is ügyeltek volna a tudósításokban, hogy ne említsenek olyan politikust, aki ennél népszerűbb. Tavaly ilyenkor ugyanők 48 százalékot mértek neki.

Elutasítottság is létezik

Az Iránytű intézet szintén februári felmérése 42 százalékot hozott Orbánnak, az élen Áder János (58 százalék), Széll Bernadett (49) és Vona Gábor (47). Egy frissebb felmérést a Republikon Intézet a nyáron készített, eszerint Orbán Viktor népszerűsége 35,8 százalék, előtte van (a 18-ból) még négy másik személy, Áder Jánossal az élen (43,4 százalék).

Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár - Fotó: MTI, Szecsődi Balázs

Ez a magát pártfüggetlennek és liberálisnak valló kutatóintézet egyébként többféle módszerrel is értékel, az egyik szerint Orbán Viktor elfogadottsága 10,3 százalékos, azaz tíz százalékponttal többen utasítják el, mint amennyien elfogadják. (Gyurcsány Ferencnél ez egyébként –33,6 százalék volt, Rogán Antalnál 25,6, Lázár Jánosnál 20,0.)

AfD vagy Zöldek?

Orbán Viktort csak a válaszadók 11 százaléka kedvelte kifejezetten, azaz ennyien voltak erős rajongói, ezzel viszont mindenki mást megelőzött. A megkérdezettek 22 százaléka azonban kifejezetten nem kedvelte (ez az arány csak Rogán és Gurcsány esetében volt magasabb).

Egy közvélemény-kutatás nem kutatás, az ARD egy közszolgálati cégcsoport Németországban és így több, mint kormányközeli – vetheti közbe bármely olvasó. Ám az egy hónapja közzétett Stern-RTL-Wahltrend is 33 százalékot mért a CDU-nak és 22 százalékot az SPD-nek, az AfD-re azonban itt csak 12 százalék jutott, annyi, mint a Zöldekre. A Forschungsgruppe szeptemberi felmérése is nagyon hasonló eredményekre jutott.

Többen látnák szívesen Merkelt?

Szívesen látná-e az adott politikust döntéshozói helyzetben? Ezt a kérdést feltette a Republikon is a nyáron, Orbán Viktor erre 37,6 százalékot kapott, csak Áder előzte meg 41,9 százalékkal. Kicsivel többen látnák szívesen döntéshozóként Orbánt, mint amennyien kedvelik.

Merkelnek az Emnid közvélemény-kutató augusztus végén közzétett eredményei szerint 42 százalék szavazott hasonló bizalmat, minden második, tehát 50 százaléknyi szavazó viszont az ellen van, hogy Merkel újra a kancellári székbe üljön. Tavaly novemberben ez még kicsivel jobban nézett ki, 45 százalék mellette, 48 százalék ellene volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG