3p
Valószínűleg senki sem tudja pontosan, hány menekült és egyéb bevándorló érkezett tavaly az Európai Unióba. Egymillió ember? Az a kevéssel félmilliárd feletti lakosság 0,2 százaléka (két ezreléke). Másfél millió? Az három ezrelék. Ám a legtöbbjük a nagyvárosokban telepedik le.

München belvárosában ezekben a napokban úgy tűnt, mintha a lakosság fele külföldi lenne. A sétálóutcában alig lehetett német szót hallani, nagyon sok volt a turistának látszó ember, és nagyon sokan látszottak nyilvánvalóan muzulmánnak, sok nő viselt legalább egy fejkendőt, vagy az egész testét burkoló hagyományos öltözetet.

Miután azonban a vakáció ideje Bajorországban augusztus, ráadásul augusztus 15-e ünnepnap volt, és hosszú hétvége lett, az is igaz, hogy sok helybéli elutazott, valósággal kiürült a város. Számos boltra, étteremre kikerült a felirat, hogy a dolgozók augusztus végéig szabadságon vannak.

A külföldiek jelenléte egyes városrészekben sokkal nyilvánvalóbb, mint másutt. Egyes utcák tele vannak török, arab kisüzletekkel, éttermekkel, nyilvánvalóan elsősorban a muzulmánok részére, ahogy a halal (az iszlám előírásainak megfelelő) megnevezésre utaló feliratok hirdették. Más városrészekben viszont alig látni külföldieket.

A müncheni ingatlanárak, köszönhetően a gazdasági fellendülésnek és a bevándorlásnak közismerten az egekben vannak, a külföldiek vélhetően nem mindegyik környéket engedhetik meg maguknak. Ahogy a tömegközlekedésben is érezhetően nagyobb a külföldiek súlya, a németek nagyobb arányban tudnak maguknak autót vásárolni. Némelyik metrókocsi közönségének talán a fele is külföldiekből állt. Még a németnek kinéző emberekről is gyakran kiderült, ha megszólaltak, hogy olasz turista vagy kelet-európai vendégmunkás.

Ennek ellenére, a turistákkal legalábbis, a helyiek jól kijönnek. Ha egy turista megáll valahol tanácstalanul egy térképpel a kezében, jó eséllyel két percen belül megáll valaki, és megkérdezi, segíthet-e. Szinte az emberre tukmálják a helyiek a segítséget, az egyik ráérő nyugdíjas egyenesen el akart bennünket kísérni az egyik műemlékhez, szinte már túlzásba viszik a kedvességet.

Azt a kedves népszokást is őrzik még, hogy az éttermekben ahol üres hely van, minden további nélkül le lehet telepedni egy idegen asztalhoz. Jó eséllyel megpróbálnak szóba is elegyedni az emberrel, így tudtuk meg, hogy idős szomszédaink évtizedekig Hévízre jártak a reumájukat kezeltetni, de ma már nem vállalkoznak a hosszú útra. A társadalom elöregedése a magyar turizmusnak sem tesz jót.

Meglátogattuk azt a helyet, ahol néhány héttel korábban egy iráni származású, szélsőjobboldali eszmékkel a fejében élő fiatalember lövöldözni kezdett. (Végül összesen tíz halálos áldozatot követelt.) A helyszínen augusztus közepén is zászlók, fotók, gyertyák, plüssállatok, virágok (köztük egy magyar zászló is). Az áldozatok többsége külföldi volt, több muzulmán és fiatalkorú. Az emberek meg-megálltak, nézték a fotókat, a tárgyakat, a fejüket csóválták, mintha nem is akarnák elhinni, hogy ez megtörténhetett.

Muzulmánokat szép számmal láttunk a múzeumokban, például a királyi palotákban is, a legtöbbször családostul, gyermekekkel látogattak el, mint sok más ország polgárai.

Félnek-e a németek? Valószínűleg igen, de a szélsőjobbtól is, nemcsak a menekültektől. A fokozott rendőri jelenlét mindenesetre nem volt feltűnő, bár néha váratlan helyeken bukkantak elő, kis utcában, parkban vagy egy emlékműnél. Sok rendőr valószínűleg civilben járőrözik, ahogy a müncheni lövöldözésnél is kiderült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG