2p
Ameddig lehet, kitart a jegybank a monetáris politikája mellett.

A jegybanki alapkamat 2019-ig vagy akár tovább is a jelenlegi alacsony szinten maradhat - közölte Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Reuters hírügynökségnek adott interjúban, hangsúlyozva, hogy az inflációs várakozások az erőteljes bérnövekedés ellenére is stabilan alacsonyak.

A jegybank monetáris tanácsa 0,90 százalékos rekordalacsony szinten hagyta az alapkamatot keddi ülésén és a döntés indoklásában jelezte szándékát a laza monetáris politikai kondíciók fenntartására viszonylag hosszabb ideig. Részletek >>>

A jegybank alelnöke elmondta: az Európai Unió keleti szárnyán a jegybankok évek óta alacsonyan tartják az alapkamatot. Az MNB is igyekszik a monetáris kondíciók teljességéről képet alkotni, ahelyett, hogy pusztán az alapkamatra koncentrálna. Rámutatott, hogy az inflációs nyomás csökkenésének esélye nőtt március óta.

"Az inflációs várakozások történelmi mélyponton vannak még a jelentős mértékű béremelkedés ellenére is" - fogalmazott. A jegybank várakozásai szerint az infláció 2018 első felében érheti el tartósan a három százalékos célt.

Nagy Márton megjegyezte, hogy az MNB szoros figyelemmel követi az Európai Központi Banknak (EKB) a jelzéseit a mennyiségi monetáris lazító intézkedések kivezetésről. Hasonlóképpen fontos szempont az MNB számára a szomszédos országok jegybankjainak a szándéka a monetáris szigorítás megkezdésére. "A régióban elfoglalt relatív pozíciónk a lényeg" - fogalmazott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG