5p
Nincs szegénynek rendes ujjlenyomata, úgyhogy csak egy évre kaphat útlevelet, és ő nem Pharaon. Nem kaszálják el Paks II-t, Jávor Benedek piti bosszút forral. Kormányinfó.

Kormányinfó Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Amikről szó volt:

Lezárta a mai napon az Európai Bizottság a közbeszerzések tárgykörében 2015-ben indított kötelezettségszegési eljárát a Paksi Atomerőművel kapcsolatban, erről itt írtunk bővebben.

A kötelező kvóta még mindig terítéken: hamarosan választ Európa a kötelező kvóta, vagy a rugalmasság mellett. Magyarország részt vesz a vitákban. “Fontos és súlyos vita lesz. Nem állunk győzelemre” - mondja Lázár, aki szerint többen vannak azok a tagországok, amelyek támogatják a kötelező kvótát. A miniszter szerint hiba volt nem elfogadni az alaptörvény-módosítást. Orbán Viktor arra kérte Trócsányi László igazságügyi minisztert, hogy készítsen jelentést a betelepítéssel kapcsolatos alkotmányos kérdésekről, amivel az Alkotmánybíróság is foglalkozik majd.

Bértárgyalások: Fontos bejelentéseket tett ma Orbán, Jövőre egyszámjegyű, 9 százalékos és arányos lesz a vállalati nyereségadó, ami egyaránt vonatkozik a kis- és középvállalatokra és a nagyvállalatokra, erről itt írtunk bővebben. Fókuszban a versenyképesség. Vállalkotások versenyképességén akar segíteni a kormány, ez a feltétele szerintük a béremelésnek. Az állami szektorban folyamatos a béremelés, másik fontos kérdés a minimálbér emelése. “A falig vagy azon túl is menjen el” Varga Mihály, utasította a miniszterelnök a nemzetgazdasági minisztert. A kormány erőltetni akarja a minimálbéremelést, nagyarányú emelésben érdekeltek.

Nyugdíjas konzultáció: a nyugdíjemelés mértékéről beszél a kormány az Idősek Tanácsával, arra kíváncsiak, hogyan alakulhat a nyugdíjemelés és milyen hatásai vannak a béremelésnek és adómérséklésnek az inflációra.

Internet: 5 százalékra akarja levinni az internet áfakulcsát a kormány a mostani 18-ról, ezt az EU nem engedi, úgyhogy most lobbiznak az Európai Bizottságnál.

Kádár-kocka forever: támogatási és hitelprogramot jelentett be Lázár János a típusházak felújítására, részletek még nincsenek.

Autós rezsicsökkentés: tárgyalássorozat jön az érdekképviseletekkel arról, hogyan alakulnak az autózás feltételei. “40 éve nem alkottunk új KRESZ-t” - mondja Lázár. Kitérnének az autó üzembehelyezési folyamatairól is. Lázár elmondta, hogy a régióban nálunk a legdrágábbak az autózással járó kötelezettségek rendszámtól a kötelezőbiztosításig. A kormány szeretné ezért napirendre tűzni ezeket a kérdéseket és egyenként végigvenné az érdekképviseletekkel. Lázár belengetett egy félmondat erejéig egy Volán-MÁV összevonást is, de ez még a jövő zenéje.

Kárpátaljai segítség: bérkiegészítést ad az állam a kárpátaljai dolgozóknak és magyar házakat hoznak létre. 1400 magyar óvoda van az országon kívül 50 ezer gyerekkel. 17 milliárd forint értékben indul óvodahálózat-felújítási program, mivel alapvető fontosságú a nemzeti identitás megőrzésében, hogy már innen szívják magukba a magyarságot a gyerekek.

Ferihegyi közlekedés: vasútnak kell épülnie a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros között: 29 km-es lesz, 100 milliád forintos beruházással 20 percenként lesz járat a Nyugati Pályaudvar és a reptér között, a menetidő is 20 perc körül alakul.

Bővül a Honvédség: 1400 fővel emelik a létszámot, tiszt nem lesz, csak legénységi tag. A honvédelmi miniszter decemberben elkészíti a Honvédség 10 éves fejlesztési tervét.

Kérdések

Günther Oettinger-ügy: “Jávor Benedek akar pitiáner bosszút állni a paksi bukása miatt” - vonta le a konzekvenciát Lázár. Nincs többről szó szerinte, sőt, örülni kéne, hogy az uniós biztos támogatja a magyar digitális törekvéseket. Minden negatív feltételezés “ostoba”.  Nem ajándékokat fogadott el Oettinger, az utazásait Klaus Mangold intézte a magyar kormány felkérésére. Lázár János nem mondta el, mennyibe került a biztos ideutaztatása. “Önálló kormánygépe nincs a magyar kormánynak.”

Fidesz-közeli üzletemberek túlsúlya a sajtóban: a kormánynak ehhez semmi köze, és az amerikai elnökválasztás is bizonyítja, hogy a szabadság ügyéhez nincs sok köze a médiának manapság. “Ha a sajtóból tájékozódok arról, hogy áll az amerikai elnökválasztás, akkor én azt látom, hogy Trumpnak esélye nem volt” - mondta a miniszter arra utalva, hogy a sajtó a tájékoztatás helyett a valóságot próbálta formálni. A kormánynak az a célja, hogy minden sajtóorgánum tájékoztasson a kormány munkájáról, a 444.hu kitiltását is sajnálják, de ez a házszabály, nem a kormány dönt erről.

Mit jelent a béremelés a költségvetésnek? Na ezt nem árulta el Lázár János, így nem tudni, hogy mekkora terhet jelent majd a járulékcsökkentés és a minimálbér. Készültek előzetes felmérések.

Pharaon-ügy: a magyar hatóságok helyesen jártak el, nem volt nemzetbiztonsági kockázata Gaith Pharaon szaúdi üzletember belépésének. Hogy vettek-e ujjlenyomatot, az sok dologtól függ Lázár szerint, aki lerántotta a leplet féltve őrzött titkáról: neki például nincs rendesen levehető ujjlenyomata, így mindig csak egy évre kap útlevelet és újítania kell rendszeresen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG