2p
Nincs azonos véleményen az Európai Unió és az amerikai elnök Oroszországot illetően.
Donald Trump. (Kép forrása: EPA, Peter Folay)

Viszont az ukrajnai konfliktus ügyében azonban úgy tűnik, hogy hasonló a felek álláspontja - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, miután megbeszélést folytatott Donald Trumppal. Rövid nyilatkozatában Tusk arról számolt be, hogy a délelőtti brüsszeli találkozón kül- és biztonságpolitikai, valamint klímavédelmi és kereskedelmi kérdésekről egyeztettek Trumppal.

Mint közölte, számos témában egyetértettek, főként a terrorizmus elleni harc terén, de más kérdések nyitva maradtak, például a klíma- és a kereskedelempolitika.

Nem állítható teljesen bizonyosan, hogy - Trump elnök és én - azonos állásponton lennénk Oroszországot illetően, habár az ukrajnai konfliktus ügyében úgy tűnik, hasonló a véleményünk - fogalmazott Tusk.

Elmondta, az volt a legfontosabb üzenete Trump számára, hogy Európa és az Egyesült Államok együttműködése és barátsága olyan nyugati alapértékeken alapul, mint a szabadság, az emberi jogok és az emberi méltóság tisztelete.

Bennfentes források szerint Donald Trump annak az aggodalmának adott hangot a tanácskozáson, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépése miatt amerikai munkahelyek kerülnek veszélybe.

A találkozón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, illetve Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is részt vett, amerikai részről pedig Rex Tillerson külügy-, James Mattis védelmi miniszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG