3p
A vádlottak padjára került a Nemzetközi Valutaalap egykori spanyol vezetője.

Rodrigo Ratót 65 másik emberrel együtt azzal vádolják, hogy hitelkártyacsalás révén összesen több mint tizenkétmillió eurót (3,7 milliárd forint) költött el a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből magáncélra tíz éven át.

Az ügy kirobbanását követően két évvel megtartott első tárgyalási nap kezdetén tucatnyi tüntető gyűlt össze a bíróság épülete előtt, és hangosan szidalmazták az érkező vádlottakat. „Tolvajok!”, „Csalók!”, „Milyen nyomorultak, hogy ellopják a nyugdíjasok pénzét!”, „Rosszabbak, mint az ETA!" - kiabálták a tiltakozók, akik közül néhányat a rendőröknek kellett feltartóztatniuk, hogy ne rontsanak neki a vádlottaknak.

A visszaélést úgy követték el, hogy fizetéskor a nyilvántartásban nem szereplő hitelkártyákat használtak, amelyek egy létező bankszámlához kapcsolódtak. A banki könyvelésben pedig utólag, kézzel írták át a magánkiadásokról szóló tételeket. Az ügyleteknek a Caja Madrid államosítása vetett véget 2012-ben.

Ezzel a módszerrel a vádlottak tíz év alatt éttermekben 3 millió eurót (931 millió forint), utazásra 1,5 millió eurót (465 millió forint), hotelekre 800 ezer eurót (248 millió forint), ruhákra 700 ezer eurót (217 millió forint) fizettek ki.

A spanyol elit legnagyobbjai buktak

Rodrigo Rato a spanyol politikai és gazdasági élet egyik jelentős és befolyásos személyiségének számított. 1996 és 2004 között a konzervatív néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettes volt. Ezt követően került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, amelynek 2007-ig volt vezérigazgatója. 2010-2013 között állt a ma Bankia néven működő egykori Caja Madrid élén, és ő vezényelte le 2012-ben a pénzintézet államosítását.

Az ügyészség hűtlen kezelés miatt 4 és fél év börtönt kért rá, valamint 2,69 millió euró (840 millió forint) kártérítés és 108 ezer euró (33,7 millió forint) pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. A botrány kirobbanását követően Rato visszafizette az általa felhasznált 99 ezer eurót (30,9 millió forint).

A volt politikus ellen egy 5,3 millió euró (1,5 milliárd forint) értékű adócsalási nyomozás is zajlik, amelynek gyanúja a most bíróság elé került ügy nyomozása során merült fel.

Az ügy vádlottjai között van több politikus, magas beosztású köztisztviselő és szakszervezeti vezető is, akik a botrány kirobbanását követően, 2014 őszén sorra lemondtak tisztségeikről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG