3p
Itt az új év, nem csoda, hogy beindul az élet újra. Unatkozni biztosan nem fogunk, mivel a Nemzetgazdasági Minisztérium az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi alakulásáról ad ki gyorstájékoztatást, valamint ipari, kiskereskedelmi és munkaerő-piaci adatok is megjelennek a jövő héten.

Kedden adja ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kormányzati szektor 2015. harmadik negyedévi egyenlegéről szóló jelentését. Tavaly az első fél évben a kormányzati szektor hiánya az előzetes adatok szerint 184,0 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 1,1 százaléka volt.

Ez a 2014-es év azonos időszakához képest 324,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal alacsonyabb. A tavalyi második negyedévében a kormányzati szektor hiánya 23,1 milliárd forint, a GDP 0,3 százaléka volt.

Egyre többen dolgoznak

Ugyancsak kedden közli a KSH a tavaly szeptember-novemberi gördülő negyedévre vonatkozó munkaerő-piaci adatokat. Augusztus-októberben a munkanélküliek száma 27 ezerrel 290 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal 6,4 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

Ugyanebben az időszakban átlagosan 115 ezerrel, 4 millió 266 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, ami 2,8 százalékos növekedést jelent.

Mennyi lesz a hiány?

A jövő héten szerdán hozza nyilvánosságra a NGM az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi alakulásáról szóló gyorstájékoztatóját. Az első tizenegy havi hiány 970,7 milliárd forint lett 2015-ben, tavaly novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás, a decemberben közölt részletes adatok szerint. Az uniós módszertan szerint számított hiánycél 2015 végére változatlanul a GDP 2,4 százaléka volt, amely továbbra is reálisan tartható, azonban akár ennél alacsonyabb is lehet az NGM korábbi tájékoztatása szerint.

A hét legvégére is jut adat

Szerdán publikálja adatait a statisztikai hivatal az ipari termelői árak novemberi alakulásáról. Októberben 1,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az ipari termelői árak, mint egy évvel korábban, és ezzel már harmadik hónapja estek az árak éves összevetésben.

Csütörtökön közli a KSH a 2015. novemberi kiskereskedelmi adatokra vonatkozó első becslését. Októberben 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben, a szeptemberi 5,1 százalékos emelkedés után, a naptárhatástól megtisztított adat 4,6 százalékos növekedést mutatott.

Pénteken a szintén novemberi ipari termelés és külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó első becslését adja ki a statisztikai hivatal. Októberben az ipari termelés 1,7 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest és 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztítva 12,7 százalékos volt az éves növekedés. A tavalyi év első tíz hónapjában az ipari kibocsátás 7,1 százalékkal volt nagyobb, mint az azt megelőző év azonos időszakában.

A külkereskedelmi termékforgalmon belül 2015 októberében a kivitel euróban számolt értéke 8,5, a behozatalé 4,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi többlet 605 millió euró volt, 322 millióval több a 2014. októberinél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG