4p
A City elemzői felfelé módosították idei gazdasági előrejelzéseiket.

Londoni pénzügyi elemzők javították a közép-európai EU-térség gazdaságaira, köztük a magyar gazdaságra szóló idei növekedési előrejelzéseiket a vártnál lényegesen jobb, kedden ismertetett első negyedévi előzetes GDP-becslések hatására. A City elemzői közössége ugyanakkor egyelőre nem számol a magyar monetáris politika szigorításával.

Még annál is jobb lett az uniós GDP-adat, mint amire korábban számítani lehetett, de hogy végzett Magyarország az EU-s mezőnyben? Kattintson ide egyet, ha megöli a kíváncsiság!

Rövid távon nagyon jók vagyunk

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői közölték: az eddigi 3,6 százalékról 4 százalékra emelték a magyar hazai össztermék idei növekedésére adott prognózisukat, jóllehet a 2018-ra szóló, 3,5 százalékos előrejelzésüket változatlanul hagyták.

A ház szerint a piaci áras szolgáltatások teljesítményének erőteljes növekedése arra vall, hogy továbbra is robusztus ütemben nőnek a fogyasztási kiadások, amelyeknek az egyre feszesebb magyarországi munkaerő-piaci helyzet, valamint a költségvetési és a monetáris politika egyidejű ösztönző alapállása ad felhajtóerőt, az építőipar teljesítményének meredek növekedése pedig az EU-folyósítások gyorsulásának jele.

Marad a jegybanki stratégia?

A JP Morgan londoni elemzői szerint ugyanakkor valószínűtlen, hogy az erőteljes GDP-növekedés önmagában elégséges lenne a Magyar Nemzeti Bank (MNB) laza monetáris alapállásának megváltoztatásához.

A ház szerint az első negyedévi GDP-növekedési becslés, amely meghaladta az MNB várakozását is, indokolttá teszi a magyar gazdaságban még meglévő kihasználatlan kapacitások mértékéről alkotott jegybanki megítélés felülvizsgálatát, mivel valószínűsíthető, hogy a térségi gazdaságokban érvényesülő kibocsátási rés - az elért tényleges növekedés százalékos rátája a potenciális növekedéshez viszonyítva - pozitív tartományba fordult.

A JP Morgan elemzői azonban kétlik, hogy ez meggyőzi a monetáris tanácsot a lazítás szükségességéről, mivel a maginfláció továbbra is jórészt stabil, és még mindig 1 százalékponttal elmarad a jegybanki céltól, másrészt a munkáltatókat terhelő foglalkoztatási járulékok csökkentése gyengíti a minimálbérek emelésének bérköltség-emelő hatását.

Hideg fejjel

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői keddi helyzetértékelésükben közölték, hogy az eddigi 2,4 százalékról 3 százalékra emelték előrejelzésüket a magyar gazdaság idei növekedésére. A konszenzustól még így is elmaradó prognózist azzal indokolták, hogy az előzetes első negyedévi adatokból "elhamarkodottság" lenne egy új növekedési pályára következtetni.

A Commerzbank londoni elemzői szerint az a következtetés sem feltétlenül indokolt, hogy az egyes közép- és kelet-európai EU-gazdaságok fellendüléséhez minden esetben helyi gazdaságpolitikai tényezők adják a felhajtóerőt. Az a tény, hogy a térségi gazdaságok teljesítményének megugrása ilyen mértékben szinkronizáltnak tűnik, inkább arra vall, hogy regionális, sőt globális okok állnak a jelenség mögött, például a németországi export iránti külső kereslet formájában - érvelnek a Commerzbank elemzői.

A ház szerint a közép- és kelet-európai EU-térség stabil növekedése 2014 óta folyamatosan lefelé tereli a munkanélküliségi rátákat, és ez a bérkiáramlás valamelyes gyorsulásához, valamint a vállalatok költségérvényesítő képességének bizonyos erősödéséhez vezetett, de ettől még az alapszintű inflációs ütemek nem gyorsultak túl nagy mértékben.

Pillanatokra lesz meg a cél

Az infláció az idén rövid időre elérheti a térségi jegybankok célszintjeit, de 2018-ban várhatóan ismét lassulásnak indul, és ezzel a kilátással a monetáris politika irányítói is tisztában vannak - vélekednek a Commerzbank londoni elemzői.

A ház mindezek alapján erősen kétségesnek tartja, hogy az első negyedévi növekedési adatok önmagukban elégségesek lennének a térségi jegybankok monetáris alapállásának megváltoztatásához. Azzal számolnak, hogy az MNB is enyhítési üzemmódban marad, és folytatja nem konvencionális eszköztárának alkalmazását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG