2p
Az elmúlt időszakban jelentősen nőtt a magyarok vásárlóereje, a helyzet javulása miatt kevésbé óvatosak, így hajlandóak is költeni. A növekedés motorja idén már a határokon belül lehet.

A régi módszertan szerint közel 6, az új adatok alapján 8,3 százalékkal bővült a kiskereskedelem - jelentette kedden a KSH. Részletek >>

Van miből vásárolni

Balatoni András,
az ING vezető elemzője

A háztartások vásárlóereje jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban, köszönhetően az alacsony inflációnak és a dinamikus béremeléseknek. A két hatás eredőjeként a vállalatoknál a nettó reálbérek közel 6 százalékkal, míg a költségvetési intézményekben több mint 9 százalékkal emelkedtek átlagosan, amennyiben kiszűrjük a közfoglalkoztatás torzító hatását. A foglalkoztatási helyzet is folyamatosan javult, amihez a közfoglalkoztatottság bővülése mellett egyre inkább hozzájárul a magánszektor munkakeresletének növekedése is - írja friss elemzésében Balatoni András, az ING vezető közgazdásza.

Már nem óvatoskodnak annyira a magyarok

A háztartások a bőrükön érzik a makrogazdasági helyzet javulását, így a bizalom folyamatosan emelkedik a szektorban, emellett a jövőre vonatkozó várakozásaik is egyre optimistábbak. A kedvező folyamatok miatt a korábban jellemző óvatosság most háttérbe szorul, amikor dönteni kell arról, hogy a jövedelemből vásároljanak a háztartások, vagy inkább megtakarításaikat növeljék  - ez azt eredményezi, hogy a vásárlóerő bővülése egyre markánsabban megjelenik a fogyasztásban, illetve a kiskereskedelmi forgalomban is. Ez utóbbi aggregátumot számos módszertani és fehéredési hatás is kedvezően befolyásolja, azonban amennyiben ezektől eltekintünk, akkor is nagyon kedvező kép bontakozik ki.

Ez a növekedés szempontjából is jó hír

A kiskereskedelem valamennyi szegmense érdemben tudott bővülni: az élelmiszer jellegű kiskereskedelem 3,0, a nem-élelmiszer jellegű 8,4, míg az üzemanyagok forgalmának volumene 9,5 százalékos növekedést mutat. A összességében az ING szakembere arra számít, hogy idén a forgalom bővülése - az új módszertan szerint - meg fogja haladni a 7 százalékot, ami rendkívül kedvező a hazai növekedés szempontjából, ráadásul azt mutatja, hogy a belső kereslet lesz a gazdasági növekedés fő motorja, ami a költségvetés szempontjából is kedvező folyamat - írja Balatoni András.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG