4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Januárban csúcsot döntött az idegenellenesség mértéke Magyarországon, és lényegében elfogyott azoknak a tábora, akik idegenbarátoknak mondták magukat. A Tárki kutatásából kiderült az is, hogy egyre nagyobb teret nyer a nyílt menekültellenesség az országban.
Migránsok a magyar-szerb határon felállított ideiglenes határzárnál vajdasági oldalán, Mórahalomnál 2016. február 22-én. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kellenek-e a menekültek?

A Tárki immár bő két évtizede rendszeresen méri a magyar lakosság idegenekkel kapcsolatos véleményét arra kérdezve rá, hogy a kérdezett szerint Magyarországon minden menedékkérőt be kell-e fogadnunk, vagy senkit, vagy éppen mérlegelni kellene azt, hogy kit fogadunk be. Az így mért idegenellenesség 2012 és 2015 közötti – a korábbi évekhez képest eleve magasabb – értéke 2016 januárjára tovább növekedett, miközben a mérlegelők aránya a valaha mért legalacsonyabb szintre esett vissza, valamint az idegenbarátok aránya a nullához közelített.

Összességében tehát a magyarok több mint fele nyíltan elutasít mindenkit, kevesebb, mint fele pedig mérlegelő állásponton van.

Az idegenellenesek, az idegenbarátok és a mérlegelők aránya, 1992–2016 (%) Grafikonok forrása: Tárki

Nyílt menekültellenesség

Ám ha a 2014. júliusi (a kormány migránsellenes kampánya és a tömeges átvándorlás első hulláma előtti) utolsó adatfelvételhez viszonyítjuk a 2015-2016-ban végzett négy adatfelvétel eredményeit, akkor azt látni, hogy az idegenellenesség növekedése, a mérlegelők fogyása és az idegenbarátság eltűnése nem egyenletesen ment végbe. 

Az idegenellenesek, az idegenbarátok és a mérlegelők aránya és az idegenellenesség trendje, 2014-2016 (%)

2014-hez képest 2015 áprilisában csak az idegenellenesek aránya nőtt meg a mérlegelők rovására, azaz egyre többen vállalták fel nyíltan menekültellenes véleményüket. Az 2015. júliusi és októberi adatok szerint ezzel szemben nőtt a mérlegelők, s csökkent az idegenellenesek aránya, miközben fogyásnak indult az idegenbarátok kis tábora. Másként: mindkét szélsőség aránya csökkent a „reálpolitikusi” módon való gondolkodás terjedése miatt. 2016 januárjára az idegenellenesség kiugró mértékében nőtt meg, a mérlegelők aránya visszaesett a 2015. áprilisi, azaz a menekülthullám előtti szintre, s az idegenbarátság elfogyott.

Mi állhat a változás mögött?

A fenti tendenciának egy lehetséges magyarázata a következő lehet: mivel a menekülők száma csak májusban kezdett rohamosan nőni, az idegenellenesség áprilisban mért kiemelkedő aránya elsősorban a kormányzati manipuláció terméke lehetett. Nyáron és kora ősszel, amikor az átvándorlás már valóban tömeges volt, akkor – az idegenbarátság hirtelen csökkenése mellett – a mérlegelők aránya nőtt meg, vagyis amikor valóban volt miről gondolkodni, mit mérlegelni, másként szólva „reálpolitikát” folytatni.

Miután október után lényegében megszűnt a menedéket keresők átáramlása Magyarországon, s ugyanakkor a kormány részéről fennmaradt a migránsok és az EU bevándorlási politikájával szembeni szabadságharc, ismét csökkent a mérlegelők és az idegenbarátok mozgástere, ugyanakkor szabad utat kapott az idegenellenesség.

Nemekre és pártszimpátiára lebontva

A bevándorlással kapcsolatos félelmeket javarészt ugyanazok a társadalmi-demográfiai tényezők magyarázzák (iskolai végzettség, regionális különbségek, életkor), mint az idegenellenességet, a legfontosabb különbség pedig a nemek és a pártpreferencia mentén ragadható meg.

Míg a kérdezettek neme sem az idegenellenesség, sem az idegenbarátság kialakulásának esélyét nem befolyásolják, addig a bevándorlással kapcsolatos félelem a nőkre inkább jellemző, mint a férfiakra.

Továbbá a szocialista szavazók az idegenbarátság kialakulását nem, csak a félelemérzetet befolyásolták jelentősen: az MSZP szimpatizánsok átlag alatti mértékben érzékelték a bevándorlással kapcsolatos félelmeket 2015 őszén. A politikától távol maradók kiábrándultsága viszont mind az idegenellenesség, mind bevándorlással kapcsolatos félelmek kialakulásának az esélyét növeli.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG