4p
Sokszor írtunk már arról, mennyi kárt okozott a görög miniszterelnök időhúzása, de most a tárgyalásokon folytatott egy-két furcsaság is kiderült róla, és ifjúkora is érdekességeket rejteget. Az amerikai cégek vegyes eredményekről számoltak be, a piac igen szelektíven fogadta őket.

A Gazdasági Rádió Reggeli Monitor c. műsorában ezúttal is a Privatbankar.hu újságírója, Fellegi Tamás vendégeskedett, és a görög miniszterelnökkel kapcsolatos érdekességeken kívül még a kínai részvénypiac, valamint az amerikai vállalati eredmények és ezek piaci fogadtatása is szóba került.

Az ifjúkommunista

A görög miniszterelnök ifjú ember: 1974-ben született, egyidőben az újkori görög demokráciával. Ami meglepő: 14 éves korában a kommunista eszme felé fordult. 1988-ban, vagyis pont amikor környékünkön kezdett összerogyni a kommunista rendszer, meg volt győződve a kapitalizmus közelgő haláláról és a kommunista társadalom végső győzelméről.

Pedig pont az ellenkezője zajlott: a kapitalizmust triumfált, az addigi kommunista országok népei boldogan vetették bele magukat a kapitalista rendszerbe. Így aztán az ifjú Ciprasz 17 éves kora körül kissé módosított is nézetein, kénytelen volt elvetni a kommunizmust, de megmaradt benne az erős forradalmi és szélsőbaloldali hevület. Ennek egyik érdekes nyoma az irodájában még tavaly is ott tartózkodó Che Guevara kép.

A fura tárgyaló

Aztán végül zavaros ideológiájú pártja, a Sziriza élén egy ország ura lett, ráadásul egy olyané, amely nem a saját lábán áll, hanem 18 másik ország finanszírozza. A tárgyalások, mint tudjuk, sok hónapig húzódtak, és most érdekes részletek kerültek napvilágra. Ciprasz magával vitte kormányának több tagját és pártjából egy egész csapatot, akik Brüsszelben kisbuszokban ücsörögtek, míg a főnök tárgyalt, és időnként leszaladt hozzájuk egyeztetni.

Többször előfordult, hogy fent Merkel, Hollande és Juncker épp úgy érezte, hogy megegyezett Ciprasszal, aki ekkor felpattant, közölte, hogy egyeztetnie kell az elvtársakkal, lerobogott a kisbuszokhoz, egy óra múlva visszatért Merkelékhez és közölte, hogy a többiek nem fogadták el, sőt Európa meg akkrja őt alázni.

Az államférfi

Így érthető, hogy az addig túlzottan is türelmesnek tűnő európai vezetők bedühödtek és bekeményítettek. A népszavazás után Ciprasz belátta végre reális helyzetét, és azóta együttműködik Európával, otthon pedig megpróbál a parlamentben valamiféle kvázi nemzeti egységet fenntartani, pártja radikális részének mellőzésével, és az ellenzékkel való együttműködéssel. Tulajdonképpen államférfiként viselkedik, kár, hogy nem előbb kezdte 1-2 hónappal, 30 milliárd euróval beljebb lennénk, kb. ennyi kárt okoztak a tőkekorlátozások.

Amerikai cégeredmények, árfolyam reakciók

A következő téma az amerikai negyedéves jelentési szezon volt. A cégeredmények nem lettek sem túl jók, sem túl rosszak, talán a piac várt egy kis csodát. Az árfolyam reakciók viszont aszerint zajlottak, ahogy a piac már egy pár hete viselkedik. A nemrég még csúcsra járó indexeket néhány nagy súlyú, főleg technológiai papír vitte, miközben rengeteg kisebb papír esett. Az eredményekre adott reakció is hasonló: míg a Google, a Netflix és az Amazon óriásit ugrottak, kb. 100 milliárd dollárral megnövelve a piac kapitalizációját, addig a papírok többsége eséssel reagált.

Ilyen helyzet többször volt már a tőzsdetörténelemben: a befektetők kiszórják papírjaikat, és néhány nagy cég papírjába menekülnek. Ez általában általános eséshez szokott vezetni, de pl. az elmúlt években volt már hasonló helyzet, és végül mindig a kispapírok szedték össze magukat, így most nehéz ebből a folyamatból érdemi következtetésekre jutni.

Kína

Szó volt még Kínáról, ahol a felfújt tőzsdei lufit az állam próbálja meg fenntartani, de ennek csak az lehet a vége, hogy végül az államnak mindent meg kell vennie irreális árakon, vagyis gyakorlatilag ajánlatot tesz a papírokra, és a befektetők rohannak élni ezzel. Így ez nem fog működni, az egyetlen eredmény, amit az állam elérhet, az esés ütemének csökkentése, a kilengések tompítása, és így a gazdasági károk enyhítése.

A teljes beszélgetést a Gazdasági Rádió honlapján hallgathatja meg >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG