3p
Washington és Tokió kifejezett kérése ellenére európai és ázsiai szövetségeseik sorra jelentették be csatlakozásukat Peking ázsiai fejlesztési bankjához. Washington attól tart, hogy az új bank egy szándékos kihívás azon II. világháború utáni intézményeknek, amelyeket Washington dominál és hozzájárul a de-dollarizációs folyamathoz.

Március 12-én robbant a politikai bomba, miszerint Washington ellenkezése ellenére London alapító tagja akar lenni a Peking által hamarosan felállítandó Ázsiai Infrastruktúra Fejlesztési Banknak (AIIB). London lépése után sorra dőltek a dominók és napokon belül Németország, Franciaország, Törökország, Hollandia, Svájc és Luxemburg is bejelentette csatlakozási szándékát. Ezek után Ázsiában is átszakadtak a gátak és a múlt héten Dél-Korea és Ausztrália is hivatalosan jelezte belépését, holott az USA és Japán is próbálta lebeszélni szövetségeseit. Brazília múlt pénteken fogadta el a felkérést. Az európaiak között pedig az utóbbi napokban valóságos versengés tört ki Pekingben az AIIB európai központjának színhelyéért.

Az AIIB létrehozását rögzítő megállapodást Kína mellett összesen 21 ázsiai ország képviselői írták alá 2014 decemberében, beleértve Szingapúrt, Malajziát és Kazahsztánt is. A nem-nyugati hatalmak éveken át próbálták keresztülvinni az IMF döntéshozói struktúrájának módosítását követelő javaslatot, de a nyugati országok a stagnáló gazdaságuk ellenére is makacsul ragaszkodtak a vezetői szerephez, emiatt az IMF megreformálása reménytelenné vált. Többek között emiatt döntöttek az AIIB megalakítása mellett, ami a nemzetközi hitelezésben az IMF és a Világbank konkurenciája lesz. Kína március 31-ben jelölte meg a jelentkezési határidőt.

A pekingi kihívás

Washington eddig fenntartásait hangoztatta az új intézmény kapcsán, kiemelve a hiányosságokat a környezetvédelmi sztenderdekben, a beszerzési feltételekben és egyéb olyan biztosítékok tekintetében, amelyet a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a szintén nyugati dominanciájú Ázsiai Fejlesztési Bank alkalmaz a projektjei esetében. De alapjában véve Washington attól tart, hogy az AIIB egy szándékos kihívás azon II. világháború utáni intézményeknek, amelyeket Washington dominál. Az ázsiai-pacifikus térségben az USA és Kína már régóta küzd a gazdasági és politikai elsőbbségért. Az AIIB pedig természetesen hozzá fog járulni azon úgynevezett ’de-dollarizációs’ folyamathoz, amelyen Washington vetélytársai már régóta dolgoznak. A kínaiak már egy jó ideje próbálják a jüant is felépíteni, mint alternatív globális valutát.

Látva szövetségesei pálfordulását, Washington múlt héten enyhítette ellenkezését és közölte, hogy ösztönözni fogja a Világbank és az Ázsiai Fejlesztési Bank együttműködését az AIIB-vel. Japán egyelőre kívül maradt és óvatosan közelít a kérdéshez. De Taro Aszo pénzügyminiszter – aki a tokiói kormányzaton belül a csatlakozni vágyók frakcióját vezeti – kijelentette, hogy Tokió fontolgatja tárgyalások megkezdését a tagságról.

Oroszország a Selyemút fejlesztését preferálja

Moszkva természetesen nem akart lemaradni stratégiai szövetségese nagy pénzügyi hadműveletéről. Igor Szuvalov miniszterelnök-helyettes szombaton jelentette be a kínai Boao Fórumon Oroszország csatlakozási szándékát. Szuvalov kiemelte, hogy „már előre örülünk az Eurázsiai Gazdasági Unió és Kína további együttműködésének. A szabad áru- és tőkeáramlás az EU-n belül közelebb hozza Európa és Ázsia gazdaságát. Ez most kiegészül ezzel a kínai kezdeményezéssel, amely a régi Selyemút mentén fekvő gazdasági övezet fejlesztését is magában foglalja.”

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG