4p
Tabut döntött az albán miniszterelnök azzal, hogy a térségbeli albánok egyesítéséről beszélt. Belgrád szerint ez egy általános balkáni háborúhoz vezetne. Budapest új stratégiai szövetségesei eközben újraosztják a kártyákat a térségben.
Edi Rama, Albánia miniszterelnöke. Fotó: EPA/FELIPE TRUEBA

A balkáni feszültség az elkövetkező hetekben várhatóan az „albán kérdés” körül fog cirkulálni. Részben vonatkozik magára Albániára, részben az albán-többségű Koszovóra, részben pedig Macedóniára, ahol az albán pártok miatt is tart a politikai válság már hónapok óta. Ivanov, macedón elnök és a korábbi kormányzó párt (VMRO-DPMNE) nem hajlandók feladni követelésüket, hogy a Szociáldemokrata Párt és az albán nemzetiségű pártok vonják vissza koalíciós megegyezésüket, amely szerint az albán hivatalos nyelvvé válna a kis balkáni országban. Az albán etnikum követelései Macedóniában az orosz külügyminisztériumot is megszólalásra kényszerítette, egyben figyelmeztetve Brüsszelt is.

Az albán kérdés

Eközben Albánia és Szerbia között a politikai hőmérséklet forráspontra emelkedett. Edi Rama albán miniszterelnök ugyanis kijelentette, hogy Tirana egyesülésre fog törekedni Koszovóval, ha a térség EU csatlakozása kútba esik. Ha mindez nem lenne elég, az albán ellenzék bejelentette, hogy a június 18-ra tervezett parlamenti választásokat bojkottálni fogja, amely így belpolitikai válsághoz vezet.

Rama a térségbeli albánok lehetséges egyesítésének felvetésével komoly tabut sértett a Balkánon. Egyben egy rémálomtól óvott, amely szerinte akkor csapna le a térségre, ha az EU befolyását tovább szorítaná vissza Moszkva és Ankara. A nyugati partnereket évekig azzal nyugtatgatták Tiranában, hogy Nagy-Albánia nem reális forgatókönyv.

Brüsszel újra határozatlan

Ez tehát már nem érvényes. Sőt egy napra rá Hashim Thaçi koszovói elnök ráduplázott: ha az EU bezárja kapuit, akkor a térségbeli albánok egyesülni fognak. A dél-szerbiai albánok is rögtön megszólaltak, kijelentve, hogy magukat „Kelet-Koszovónak” tekintik és kérik, hogy őket se felejtsék ki az albán Unióból.

Brüsszel visszafogottan reagált és a szokásos zsargonjában jószomszédsági kapcsolatokra figyelmeztetett, miközben hozzátette, hogy a régió országainak „él az EU perspektívája.” Nos, a probléma csupán annyi, hogy ezt a maszlagot a régió már nem nyeli be. Pontosan tudják, hogy Berlinben, Párizsban és Hágában a politikusok nem jöhetnek elő a balkáni bővítéssel, mert a választóik megbüntetik őket.

Belgrád kevésbé diplomatikusan reagált. A szerb miniszterelnök szerint ő már zászlórúdon himbálózna Brüsszelben, ha a szerbek újraegyesítését helyezte volna kilátásba. Ő azt várja el az EU-tól, hogy a nagy-albán víziókat a leghatározottabban utasítsák el, hiszen a Balkánon a dominóhatás miatt ez általános háborúhoz vezetne.

Budapest új stratégiai partnerei

Káncz Csaba

2010-ben a Gallup végzett egy nagyobb felmérést a térségben az albánok szándékairól. A kutatás kimutatta, hogy két évvel a koszovóiak függetlenedése után 80 százaléka az ottani albánoknak, 63 százaléka Albánia lakosságának és 52 százaléka a macedóniai albánoknak egy közös állam megalapítása mellett állt ki. Valóban, a határokon átívelő gazdasági, kulturális és családi kapcsolatok a térség 5 millió albánja között rendkívül intenzív. A szellem tehát kiszabadult a palackból, miközben Brüsszel szóvirágai már hitelüket vesztették és a Trump-kormányzat balkáni terveiről senki nem tud semmit.

No és mi van a magyar kisebbségek kérdésével? Ez a téma jórészt tabunak számít itthon, holott a kormányzat nagyon szoros politikai kapcsolatokat épített ki az utóbbi években azzal az Ankarával és Moszkvával, amelyek egyre nyíltabban osztják újra a kártyákat a Balkánon. A magyar miniszterelnök 2014 novemberében így fogalmazott Dél-Koreában: "Mi hiszünk abban, hogy minden nemzetnek joga van egységben, egy állam keretein belül élnie."

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG