3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A japán törvényhozás néhány tagját aggasztja Észak-Korea gyors fejlődése a nukleáris fegyverek és a rakéták terén, nem is beszélve a kommunista ország állandó fenyegetéseiről, miszerint ezeket be is vetné. Most azt szeretnék, ha Japán készen állnak arra, hogy megelőző csapásokat mérhessen, mielőtt sor kerül a legrosszabbra.

Japán a második világháború óta meglehetősen békés, nem fegyverkezett fel bombázókkal és ballisztikus rakétákkal. Nem akarta, hogy a japán militarizmus emléke kísértsen, saját védelmét, melyet évtizedekig érdemben nem is fenyegetett senki, az ellenségből szövetségessé vált Amerikára bízta. Most pedig egyből nukleáris fenyegetés éri azt az egyetlen országot, melyre dobtak már atombombát.

Elkerülhetetlen fegyverkezés

Phenjan felől azonban egyre nagyobb a fenyegetés, amit a hétfői rakétakísérletek is mutatnak, amikor négy rakétát lőttek ki. A Reuter szerint így egyre elterjedtebb az a japán vélekedés, hogy jobb védekezés az íjászra lőni, mint magukra a nyilakra. A volt japán védelmi miniszter szerint, ha országát bombázók támadjak vagy hajókról lövik, akkor természetes, hogy visszalőnek. Ha az ellenséges ország területéről lövik ki a rakétákat, akkor az ellenséges országon kell rajtaütni. Ahonnan a támadás érkezik, az a célpont.

Már korábbi japán kormányok is felvetették, hogy az országnak joga van megtámadni ellenséges bázisokat, ha nyilvánvaló az ellenség támadási szándéka és a támadás küszöbön áll, és nincs más védelmi lehetőség. De míg a korábbi kormányok végül nem szerezték be és telepítették az ehhez szükséges fegyverzetet és infrastruktúrát, Abe Sinzo miniszterelnököt most sürgeti pártja, hogy fontolja meg a lépést. A kormánypárt szerint most már meg kell teremteni a lehetőséget, legyen szó ballisztikus rakétákról, cirkálórakétákról vagy vadászbombázókról, a lényeg, hogy Észak-Korea ne gondolja, hogy Japán nem képes odacsapni.

Nem elég védekezni

Japánnak jelenleg olyan rakétavédelmi rendszere van, amely egyszerre háromnál több rakétával nehezen küzdene meg. Különösen aggasztónak tartják, hogy Észak-Korea már szilárd üzemanyagot is alkalmaz rakétáihoz, így indítás előtt nem kell feltölteni őket, azonnal indíthatók. Ráadásul most már úgynevezett hidegindítást is végre tudnak hajtani, amikor a rakétákat úgy tudják kilőni, hogy motorjuk csak a levegőben indul be, így a hő nem viseli meg az indítóállást, ami ezáltal sokszor felhasználható.

Egyedül persze Japán nemigen fogja megoldani az észak-koreai fenyegetést, de ha kellő elrettentő erővel rendelkezik, akkor Phenjan nem fogja úgy gondolni, hogy Japán a gyenge láncszem, amit úgy lehet célba venni, hogy senki nem mer visszaütni. A fenyegetést valószínűleg csak amerikai vezetéssel, esetleg kínai és orosz egyeztetéssel lehet megszüntetni, adott esetben egy teljes, rendszerváltó erejű katonai csapással, melyet a Wall Street Journal szerint már fontolgat az amerikai kormányzat.

Berlini fal

Kétségtelen, hogy azt már Amerika sem engedheti meg, hogy Phenjan egy olyan rakétával rendelkezzen, amely nukleáris fegyvert juttathatna Kaliforniáig. Így vagy valamiféle megegyezésre kell jutni Észak-Koreával, amire eddig semmi remény nem mutatkozott, vagy valóban jöhet a megelőző csapás. Ha azt túléli a koreai nép, jöhetne német mintára az egyesülés és a jólét kiterjesztése az egész országra. Kár, hogy maguk nem tudják ledönteni saját berlini falukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG